Otthon vendégként 2009.07.26.


Az Alcoa FKC-t számos szál fűzi Veszprémhez, ahol a szezon első edzőmeccseit játszotta a csapat. A klubelnök Balássi Imre, a vezetőedző Sótonyi László és a gyúró Bimbó Tamás sportolói pályafutása során ugyanúgy játszott Veszprémben, mint Kristina Trishchuk és Németh Kriszta, aki ezen a nyáron igazolt Fehérvárra. A pénteki meccsek apropóján Krisztával beszélgettünk…

Igazi kézilabdás családba születtél...

„Mondhatni is, hogy születésem óta a kézilabdában élek! Anyukámmal még tavaly is játszottunk együtt a Veszprém Betonban, apukám pedig több éven át az edzőm volt a felnőtt csapatban. Édesanyám egészen 47 éves koráig játszott, eredményeit nehéz lenne felsorolni: volt magyar válogatott, magyar bajnok és kupagyőztes is. Benne volt a Los Angeles-i olimpia utazó-keretében, ám mint ismert, oda végül a magyar sportolókat nem engedték ki.“

A Te eddigi pályafutásodról mit lehet tudni?

„14 évesen mutatkoztam be a Beton NBI/B-s felnőtt csapatában. A legemlékezetesebb az volt, amikor 2006 tavaszán a Magyar Kupában a Vasassal játszottunk a négy közé jutásért, és négy gólt lőttem nekik. Mindenki nagyon megdicsért és nagyon örültem én is, de tudtam, hogy még rengeteget kell dolgoznom. Nagyon szeretek kézilabdázni, eddig nem játszottam máshol csak itt Veszprémben, és eredetileg úgy terveztem, hogy nem is szeretnék váltani, de aztán a dolgok megváltoztak...“

Miért döntöttél a klubváltás mellett?

„Új edzőt kaptunk Gyurka János személyében, aminek eleinte nagyon örültem, vártam, hogy valami új lesz, mivel a végén már láttam apán, hogy nagyon elfáradt. Sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Közbe jött egy sérülés is, az ezt követő rehabilitáció és a játékba való visszailleszkedés nem jól haladt. A felnőttben nagyon kevés játéklehetőséghez jutottam, míg az ifibe az edző nem engedett, ugyanis azt mondta, nekem a felnőttben kell bizonyítanom. A kevés játék miatt később mégis kértem, hogy visszamehessek az ifibe. A Fehérvár tudomást szerzett erről a helyzetről, és megkerestek a tavasz végén. Ezt követően egy hónapig minden délután jártam a próbaedzésekre, majd megkérdezték, szeretnék-e maradni hosszabb távon. Igent mondtam!“

Milyen az első fehérvári felkészülés?

„Eléggé kemény, sokat dolgozunk, de nagyon jó a hangulat az öltözőben, és a társak is jól fogadtak. Mivel elég sok a fiatal a keretben, nem volt túlságosan nehéz a beilleszkedés, sok játékost ismertem már korábbról, ellenfélként.“

Mik az elvárásaid Magaddal szemben első NBI-es idényedben?

„Minél többet játsszak, és nagyon sokat fejlődjek! Úgy érzem, ez az év nagy lehetőség az összes fiatal számára, hogy megmutathassuk, mit tudunk. A bajnokságban, a Magyar Kupában vagy akár az EHF-kupában is pályára kerülhetünk. Rajtunk múlik minden; rengeteget kell dolgoznunk az edzéseken, hogyha megkapjuk az esélyt, a legjobbat nyújthassuk. Az ificsapatban még nem tudom, hogy szán-e nekem szerepet Sótonyi László és Mihály Attila, de én egyáltalán nem bánnám, ha engednék, mert ahogy mondtam, minél több időt szeretnék pályán tölteni a fejlődés érdekében.“

Mely területeken szeretnél főként előrelépni?

„Leginkább dinamikában, gyorsaságban, valamint védekezésben kell javulnom. Még mindig úgy érzem, nem megyek elégszer kapura. Nem mindig törekszem a gólszerzésre, hanem sokszor inkább a passzolást választom.“

Mik az erényeid a pályán?

„Céltudatos és makacs vagyok, szeretek keményen dolgozni, mindent a maximumig. Jó lövő-erővel rendelkezem, és jó csapatjátékosnak tartom magam. Szeretem kiszolgálni a beállóst, és a szélsőkkel is szívesen összejátszom. Egyáltalán nem vagyok „egyéni” játékos, aki csak lő és lő és lő. Csapatként csak így lehetünk igazán sikeresek, ha segítjük egymást, és mindenki mindenből kiveszi a részét!“

Tegnap az új idény első mérkőzéseit is lejátszottátok, méghozzá egy számodra igen ismerős pályán, a Veszprém csapata ellen...

„Nagyon nehéz meccsek voltak – egy edzőtáboros hét végén, napi három edzéssel a hátunk mögött. Először nagyon furcsa volt abban a csarnokban ellenfélként pályára lépni, de ez van! Gyorsan hozzá szoktam a helyzethez, és természetesen szerettem volna nyerni és minél több gólt lőve csapatomat hozzásegíteni a győzelemhez.“

fkc.hu
fotó: V-Man (a képen: Németh Kriszta)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP