Felnőttek vs Juniorok I. 2009.08.07.


A Balatonbogláron lejátszott válogatott felkészülési mérkőzésen a felnőtt és a junior nemzeti csapatunkban összesen négy Alcoa FKC játékos lépett pályára. A „nagyoknál“ Pastrovics Melinda és Vincze Melinda mellett az újonc Tilinger Tamara szerepelt, míg velük szemben Horváth Bernadett a junior válogatottat erősítette. A meccs után a felnőttek oldaláról a debütáló Pumit kérdeztük.

„Bebizonyosodott, hogy az A-válogatott és a junior válogatott között van különbség, bár a juniorok közül már sokan kopogtatnak az A-válogatott kapuján. A felnőtt válogatott mellett szólt feltétlenül a rutin, úgy gondolom, leginkább emiatt alakult ki ilyen jelentős különbség a csapatok között.“

Pályára lépésed után négy góllal tudtad segíteni a felnőtt válogatott győzelmét. Milyen érzésekkel debütáltál?

„Nagyon izgultam, fantasztikus érzés ezt átélni! Örülök, hogy nyertünk, és a játék is jól ment.“

Csapattársak hogy fogadtak, mint újoncot?

„Nagyon aranyosak voltak a lányok. Nem volt semmi „beszólás” vagy ugratás, ellenben folyamatosan bíztattak, bátorítottak.“

A mostani mérkőzés előtt nem játszották le a himnuszt, hiszen nem nemzetek közötti találkozó volt, így nem számít hivatalos mérkőzésnek. Milyen esélyt látsz arra, hogy a folytatásban is megragadj a keretben?

„Szerintem minden sportolónak ez a legnagyobb álma, hogy hazája válogatottjának tagja legyen, így természetesen nekem is. Nem tudom mennyi az esélyem most a keretben maradásra, hiszen jelenleg sokan sérültek, mindenesetre ami tőlem telik, azt megteszem. Keményen fogok dolgozni továbbra is a klubomban, hogy ismét meghívjanak a válogatotthoz.“

Pénteken is sűrű napod lesz...

„Igen, egyet még edzünk délelőtt a válogatottal, és sor kerül várhatóan a juniorok elleni mérkőzésünk kiértékelésre is. Délután pedig már Székesfehérváron edzek az Alcoa FKC-val, hiszen csapatunkkal a hétvégén a Fradi-kupán veszünk részt.“

fkc.hu
fotó: V-Man (képen: Tilinger Tamara)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP