Még mindig sok az üresjárat 2009.08.22.


A saját rendezésű tornáján is vegyes képet mutatott az Alcoa FKC. Ahogy Sótonyi László fogalmazott, semmiképpen sem lehet szó nélkül elmenni a csapatnak az első két meccsen nyújtott teljesítménye mellett. Ugyanakkor a Podravka elleni záró találkozó után jogosan köszöntötte a fehérvári közönség tapssal a kedvenceit.

Sótonyi László, az Alcoa FKC vezetőedzője:

„A célunk változatlanul az volt, hogy próbáljuk egy kicsit jobban összecsiszolni a játékunkat. Az első napi és a ma délelőtti döcögésünk után voltak bíztató jelek délután, de semmiképpen nem akarok szó nélkül elmenni a csapatnak az első két meccsen nyújtott teljesítménye mellett. Hazai pályán ilyen mentalitással nem sok csapat ellen tudunk sikert elérni. A Podravka elleni meccsre már, úgy gondolom, sikerült rendet tenni a fejekben, és mindenki próbálta a saját részét hozzátenni. Ugyan ott is sok hibával játszottunk, és voltak bizonyos problémák, de ezeken tudunk javítani, illetve segíteni, ha ez a hozzáállásunk megmarad.”

A rengeteg kapott gól nem volt bosszúságra okot adó?

„A védekezésben nagyon keveset faultoltunk, ennek köszönhető a sok gól, valamint a kapusteljesítmény is elég hullámzó volt, ami összefüggött a védelemmel. Nem ez a mi játékunk. Azt tudomásul kell vennünk, hogy az rendben van, hogy lövünk 38 gólt, de 42-t kapni még egy Podravkától is sok. Az emberek már nem mozogtak, nem vállalták fel az ütközéseket. Ebből a szempontból is még rengeteget kell javulnunk.”

Az első bajnokiig vár még mérkőzés a lányokra?

„Jövő csütörtökön megyünk Pozsonyba.”

Felkészültnek érzed a csapatot a bajnokságra?

„Jelen pillanatban még nagyon nagy üresjáratokat tapasztalok, nincs az a megnyugtató érzés bennem, mint tavaly ilyenkor, de ez nem jelent semmit, hiszen a bajnokság mindig más, és már várjuk nagyon, hogy velünk dolgozhasson a junior EB-n érdekelt Horváth Betti, és a sérültjeink (Pastrovics Melinda és Kristina Trishchuk) meggyógyuljanak. Az ő részvételükkel tudunk a legerősebb összeállításban pályára lépni. Az a nagy bánatom, hogy erre az egész felkészülés során egyszer sem adódott alkalom.”

A bajnokságot a Hunnia otthonában kezditek, sikerült mér feltérképezni az újonc csapatot?

„Folyamatban van, de természetesen ismerjük őket, tudjuk kivel fogunk játszani. Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, minden idegenbeli mérkőzés nehéz lesz a mi csapatunknak. Nagyon sokat kell még dolgoznunk, hogy eredményesek lehessünk.”
 
Horváth Betti holnap EB-döntőre készül a magyar válogatottal. Mit vársz a mérkőzéstől?

„Nagyon szurkolok nekik, amit eddig elértek, már az is szép dolog, viszont a döntő azért döntő, mert azt csak megnyerni jó. Hazai közönség előtt, bízom benne, hogy aranyérmesek lesznek. Jó csapat, jó játékosokból, akik rengeteget dolgoztak, és meg is érdemelnék az aranyérmet véleményem szerint. Nekünk csak a szurkolás marad feladatul, bizonyára ebben nem is lesz hiány!”

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Sótonyi László)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP