Ifik: Tornagyőzelem a Cell-Kupán 2009.08.27.


A múlt heti Cell Cup 1991/1992-es korcsoportja az Alcoa FKC teljes sikerével zárult: a fehérváriak úgy lettek veretlenül elsők a nemzetközi mezőnyben, hogy a legszorosabb meccsüket is tizenegy góllal nyerték. Ráadásul a torna legjobb játékosának Zsigmond Vivient választották. Az ötnapos mérkőzéssorozat tapasztalatairól az ifik edzője, Mihály Attila nyilatkozott.

„24 országból összesen 160 csapat vett részt a versenyen. Nagyon sok külföldi csapat volt az indulók között, ami önmagában is kuriózum, hiszen ritkán találkozunk külföldi csapatokkal, akik más kézilabda-kultúrát képviselnek. A Cell-Kupa már több mint tízéves hagyománnyal rendelkezik, Celldömölkön kezdődött, de az utóbbi években Veszprém és környéke ad otthont a tornának. Elsősorban az volt a célunk a mostani szerepléssel, hogy a külön – felnőttel vagy az ifivel – edző játékosok jobban megismerjék egymást a pályán. Jöttek új játékosok, nekik kell beilleszkedni a rendszerbe elsődlegesen. Emellett az ilyen nagyszabású tornák hangulata nagyon jó csapatépítő hatással is rendelkezik, minden nap buszoztunk a helyszínre, ez kicsit összerázta a társaságot.“

Mindegyik meccsen fölényes győzelmet aratott az FKC!

„Jól játszottunk, de fontos, hogy helyén kezeljük ezeket a győzelmeket, a bajnokságban nem lesz ilyen egyszerű dolgunk. Az tény, hogy önbizalmat adhatott a lányoknak, és azt játszottuk, amit nekünk játszanunk kell. Amit kértem tőlük, azt meg is valósítottuk. Ráadásul a tornagyőzelem mellett még egy elismerésben részesültünk: Zsigmond Vivien személyében FKC-játékost választottak a torna legjobbjának.“

Rövidesen megkezdődik az új szezon. Milyen lényeges változások történtek a keretben?

„Két új játékos csatlakozott hozzánk, Németh Kriszta és Asztalos Luca. Idén is sok játékosunk játszik majd két mérkőzést egymás után (serdülő és ifi), valamint sokan a felnőttel edzenek majd, ami az ifi szempontjából lehet, hogy kevésbé ideális, de természetesen a klub érdeke ezt kívánja meg. Örömteli tendencia, hogy saját nevelésű játékosokat tudunk a felnőtt csapatba beépíteni. Kemény sorozat elé nézünk, főleg az ősz elején nagyon sűrű lesz a program a világbajnokság miatt. Úgy gondolom, elég jó fizikai állapotban vagyunk, kíváncsian várom, hogyan fogjuk bírni.“

A korosztályból „kiöregedett” három alapember, Bízik Boglárka, Lelkes Noémi és Trimmel Brigitta. Az ő pótlásuk mennyire sikerült meglátásod szerint?

„A kapus és az irányító mindenképpen kulcspozíció egy csapatban, de mindig is a csapategység volt az erősségünk, és bízom benne, ezután is így lesz.“

A felnőttnél edző játékosok mennyit játszatnak majd az ifiben várhatóan?

„Úgy egyeztünk meg, hogy játszani fognak. Minden utánpótláskorú játékos játéklehetőséget fog kapni az ifiben is a terveink szerint.“

fkc.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP