Már hiányzott a győzelem íze 2009.09.03.


A nyári felkészülés utolsó szakaszának elvesztett edzőmérkőzéséi után az első tétmeccsen fordult a kocka: a bajnokságot sikerélménnyel kezdte az Alcoa FKC. A Hunnia elleni, idegenbeli összecsapás másnapján Vincze Melinda úgy fogalmazott, hogy a csapat már nagyon várta, hogy újra érezze a győzelem ízét…

A Hunnia ellen először voltál az FKC csapatkapitánya…

„Dunaújvárosban, amikor Ferling Bernadett szülési szabadságra ment, akkor voltam már a Dunaferr csapatkapitánya, így nem volt számomra teljesen új érzés. Igazából mindegy hogy csapatkapitányként vagy nem csapatkapitányként lépünk pályára, úgy kell mindig hozzáállnunk a meccsekhez, hogy a fiataloknak példát mutassunk; minden meccsen a győzelemért kell dolgoznunk a legjobb tudásunk szerint.“

A tegnapi meccsen a végjátékban sikerült viszonylag simává tenni a győzelmet. Mi döntött a Fehérvár javára?

„Nagyon akartuk a győzelmet, mert a felkészülés alatt nem sokszor sikerült meccseket nyernünk, és már nagyon vártuk, hogy újra érezzük a győzelem ízét! Egy sportoló számára nincs is jobb érzés, mint egy meccs megnyerésének örülni.“

A Hunnia csapata milyen benyomást tett Rád?

„Videón nem jött át annyira, amit most mutattak. Élőben egy nagyon ügyes csapattal találtuk magunkat szemben, komolyan meg kellett küzdenünk a két pontért, jól megdolgoztattak minket. Össze kell még nyilván szokniuk, de úgy hiszem, fognak még meglepetéseket okozni a bajnokság során!“

Többször is sikerült nagyon gyors középkezdésből gólt lőnötök. Az egyiknél kicsit oda is pakoltak Neked, és ápolásra szorultál. Egy-egy ilyen kellemetlen élmény nem veti vissza a lendületed?

„Nem-nem! A kézilabdában abszolút benne van, hogy az ember egy kicsit megsérül, megüti magát. Csak még jobban felspannolja az embert, ha tudja, érzi, hogy a másik kicsit alattomosabb. Ilyenkor nem az a jó válasz, ha én is fellököm legközelebb, hanem az, hogy ha azért is odamegyek megint, és belövöm újra mellőle a gólt.“

Említetted, hogy már nagyon vágytátok a sikert. A Hunnia elleni győzelem mekkora lökést adhat vasárnapra, amikor az igen erős Loki látogat Hozzátok?

„A valóban nagyon jó állománnyal rendelkező Debrecent fogadjuk a következő fordulóban, bízom benne, hogy a tegnapi bajnokink önbizalmat ad vasárnapra is. A Hunnia ellen az egész csapat nagyon ügyesen és nagyon jól játszott. Ugyanakkor a védekezésünknek sokkal stabilabbnak kell lennie, és ha a támadások színvonalát legalább meg tudjuk tartani, akkor hazai pályán bármilyen eredményre képesek lehetünk. Mindenképpen azon leszek és leszünk, hogy a Debrecennek nagyon nehéz dolga legyen, és egy szoros végjátékból mi tudjunk kikerülni győztesen. Egy egygólos győzelem tökéletes lenne…“

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Vincze Melinda)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP