„Jó érzés volt bemenni a csarnokba“ 2009.09.07.


Rádl Tímea három év elteltével első bajnokiját játszotta hazai csapat tagjaként Magyarországon. Az Alcoa FKC beállója szerint az itthoni hangulatot, a nézőszámot össze sem lehet hasonlítani a spanyolországival. Nagyon élvezte a mérkőzést, különösen jól estek neki a szurkolók meccs utáni biztató szavai, de szomorú volt a vereség miatt, és bántotta az elszalasztott lehetőség. 

Tegnap lejátszottátok a szezon első rangadóját...

„Sajnos nem sikerült győzelemmel kezdenünk hazai pályán. A Debrecen elleni mérkőzést küzdősnek-hajtósnak éreztem, de sajnos voltak hibáink. Sok ziccert kihagytunk, elsősorban ennek köszönhetően maradtunk alul.“

Az edzőtök a csapatjátékot hiányolta, Te miként látod ezt a véleményt?

„Igen, valóban jobban kellene csapatként működnünk, egymást jobban támogatva, nem egyénileg megoldanunk a támadásokat. Mindenképpen látok ebben már előrelépést, a Hunnia ellen és most is jelentkeztek már nagyon jó jelek, de még tovább kell javulnunk.“

Volt esély az erősebbnek tartott DVSC ellen meglepetést okozni... Ezek után hogyan fogadtátok végül a vereséget?

„Nagyon szomorúak voltunk, hiszen tényleg benne volt a meccsben a győzelem is. Többször is vezettünk; volt, amikor meg is léphettünk volna, de a végén mégis kicsúszott a kezünkből még az egy pont is. Ez mindenképpen bánt minket.“

45 perc után elfáradtatok?

„El is fáradhattunk, valamint a koncentrációnkkal volt probléma. Azokban a pillanatokban, amikor nagyon fontos lett volna higgadtnak maradnunk, sokat hibáztunk. Fontos ziccerek kimaradtak, és néhány támadásnál kapkodtunk.“

Mennyire volt zavaró, hogy az ellenfél által alkalmazott rengeteg csere okán folyamatosan más és más stílusú emberekkel kellett felvenni a harcot?

„Ez nem csak zavaró volt, de abban is nagy jelentősége volt, hogy náluk mindig friss emberek léptek pályára, ami jelentős előnyt jelentett nekik. Nagyon jó csapata van most a Debrecennek két közel azonos képességű sorral, nagyszerű játékosokkal. Ennek ellenére volt esély a pontszerzésre, mert még közel sincsenek igazán összeszokva.“
 
A spanyol viszonyok után milyennek tapasztaltad a csarnok hangulatát?

„Nekem nagyon-nagyon tetszett, és jól esett, hogy ennyi ember kijött szurkolni nekünk. A végén is csak bíztató szavakat kaptunk, mondták, hogy nem baj, küzdjünk tovább. Mindenképpen jelentős különbség van a két ország között, jó érzés volt bemenni a csarnokba.“

A következő hétvégén a Vác ellen következik egy újabb rangadó. Ezen születhet-e a Fehérvár számára a mostaninál kedvezőbb eredmény?

„Nagyon bízom benne, hogy igen, és képesek leszünk legyőzni a Vácot. A hétvégén mutatott játékot kell megtartanunk, de mindenféleképpen magasabb fokú koncentrációra lesz szükség a két pont megszerzéséhez.“

fkc.hu
fotó: V-Man (a képen: Rádl Tímea)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP