„Pontokban is tükröződnie kell a munkának” 2009.09.08.


Pályára még nem léphetett a vasárnapi bajnokin, mégis különös jelentőséggel bírt számára az Alcoa FKC és a DVSC-Aquaticum összecsapása. Pastrovics Melindát a volt és jelenlegi csapatának a mérkőzéséről, valamint a térdsérülését követő felépülésének alakulásáról kérdeztük…

Hogy vagy, hogyan áll a rehabilitációd?

„Köszönöm szépen, haladok. Most leginkább magamtól dolgozok, Sugár Timi szokott segíteni. Olyan gyakorlatokat végzek, ami már a további mozgásoknak egy előkészítése. Szeretném megköszönni a rehabilitációm során Kocs Mihály munkáját, aki nagyon sokat segített az erősítésnél a Galileóban, valamint Szőke Mariann gyógytornásznak is hálás vagyok.”

Az orvosi vélemény szerint mikor térhetsz vissza a pályára?

„Csütörtökön az orvosaim egymásnak ellentmondó megállapításokra jutottak. Az egyik azt mondta, hogy szíve szerint megműtene, mert megnyúltak a szalagjaim. A másik doktor ellenben azt mondta, két hét múlva nyugodtan elkezdhetem az edzéseket. A két vélemény közül végül nekem, a sportolónak kell választanom. Várom a felépülésemet, de sajnos az eredeti tervhez már biztosan nem tudom tartani magam, a Vác elleni bajnokit még nem tudom bevállalni. Két hétig még türelmesnek kell lennem, aztán kapuba állok. Úgy érzem, nem lesz vele gond.”

A pozitívabb orvosi vélemény bizonyára szimpatikusabb volt… Nem kockázatos?

„Mindenképpen azt gondolom, hogy amíg nem derül ki, mit bír a térdem, addig nem szabad megműteni. A gyógytornánál már a futást is csinálom, teljesen jónak érzem a lábam. Két hét sok idő, az alatt még sok erősítést el tudok végezni, ami mindenképp hasznos lehet majd a kapuba állásomat követően. Nem aggódom. Pavlik doktor elmondta, hogy más kapusok is védenek ilyen térddel. Egy jobb típusú rögzítőgép lesz mindig rajtam, ami nem nehezíti a mozgásomat. Könnyű, de mégis stabil szerkezet.”

A válogatott szereplést hogyan érinti a kiesésed?

„Egy hete beszéltem Mátéfi Eszterrel, aki szintén mondta, hogy erősítsem meg a lábam amennyire lehet, mert az októberi selejtezőkön és a VB-n számolna velem. A Világkupa most sajnos biztosan kimarad, de úgy érzem, most a lehető legjobb visszatérés a legfontosabb, hogy segíteni tudjam klubomat, majd pedig a válogatottat is.”

Vasárnap a lelátóról nézted volt és jelenlegi csapatod mérkőzést…

„Büszke vagyok a csapatra, mert egy nagyon küzdelmes csatában maradt alul egy jelentősen erősebb játékos-kerettel rendelkező ellenféllel szemben. Nagyon tetszett a csapat hozzáállása, bár voltak jó és kevésbé jó teljesítmények. Majd az utóbbiaknak kell szombatra feljönni, mert én úgy gondolom, hogy itthon a Vácot mindenképpen meg kell vernünk, amennyiben komoly céljaink vannak a bajnokságban. Ilyen küzdőszelemmel meg tudjuk csinálni! Pontokban is tükröződnie kell a munkának, nem csak a hozzáállásban, bízom benne, hogy nyerni fogunk.”

Rutinos kapusként miként láttad fiatal társad, Szikora Melinda teljesítményét?

„Azt láttam, hogy jól felkészült; mindent elkövettünk, hogy hatástalanítani tudja a lövéseket. Sajnos nem mindig kapott kellő támogatást a védőfaltól, de voltak szép bravúrjai, amire lehet építeni.”

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Pastrovics Melinda)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP