Édesanyja nyomdokain 2009.09.17.


Szombaton szerepelt először NBI-es felnőtt mérkőzésen Németh Kriszta, aki az első gólját is megszerezte a Vác elleni bajnokin. Erről a fontos mérföldkőről nemcsak az Alcoa FKC átlövőjét kérdeztük, hanem édesanyját, a sokszoros magyar válogatott Németh Gáborné Sulyok Erzsébetet is, akivel korábban egy teljesen szezonon át együtt játszott Veszprémben.

A Vác elleni ifjúsági mérkőzésen Németh Kriszta tizenegy kapura lövéséből kilenc gól lett, kettő a kapufán csattant. A 17 éves, 186 cm magas átlövő a felnőtt meccsen egyszer volt eredményes, és az egy igazán emlékezetes találat volt…

A hétvégén a Vác ellen kétfrontos sikernek lehettél részese. Hogy emlékszel vissza a meccsekre?

„Az ifin nagyon meglepődtem, mert azt hittük, sokkal erősebbek, és egy nagyon kemény meccsre számítottunk. Ehhez képest 19 góllal tudtunk nyerni, ami nagy megkönnyebbülés volt. A felnőtt meccstől viszont pont azt kaptuk, amit vártunk: egy küzdelmes, szoros csatában nyertünk. Só [Sótonyi László vezetőedző] kérte a meccs előtt, hogy végig hajtsunk, mert akkor nyerhetünk. Ezt elhittük, és szerencsére sikerült is!“

Te pedig ráadásul megszerezted első gólodat az NBI felnőtt mezőnyében! Beugrott ez abban a pillanatban?

„Nem, még csak az eredményjelzőre sem néztem fel a lövés előtt. Csak utólag mondták a többiek, hogy roppant fontos gólt szereztem kritikus állásnál, és a végén gratuláltak az első NBI-es gólomhoz. Természetesen nagyon örültem neki!“

A nyári edzőmeccsekhez képest láthatóan sokkal bátrabb vagy a kapu előtt. Ez minek köszönhető?

„Mivel sokat játszom az ifiben, egyre nagyobb az önbizalmam, és amit az ifiben meg tudok csinálni, azt kérik, hogy a felnőttben is tegyem meg. Mindenki nagyon sokat segít, a csapattársak folyamatosan bíztatnak; Attila is, Só is mindig mondják mit hogyan csináljak, javítanak, segítenek.“

Pár hónap távlatából jó döntésnek tűnik a Fehérvárra igazolásod?

„Igen, nagyon tetszik, nagyon szeretek itt lenni. Sokat kell dolgozni, de ezt nagyon élvezem.“

Az ifiben való folyamatos játék az önbizalom mellett bizonyára a fejlődésed is jól szolgálja, de nem fáradsz el a felnőttre?

„Mindenképpen nagyon jól szolgálja, a terhelés szempontjából is nagyon jól jön. Az ifimeccs után a felnőttek bemelegítését nem kell teljesen végigcsinálnunk, és mivel úgyis csereként számolnak velem, van idő regenerálódnom. Nem jelent problémát!“

Pénteken Békéscsabára látogattok, ami az ifi és a felnőtt bajnokságban is rangadónak ígérkezik. Milyen szereplést vársz csapataidtól a Viharsarokban?

„Nagyon szeretnénk mindkét mérkőzésen nyerni, remélem, ez sikerülni is fog. Keményen dolgozunk a héten, sokat videóztunk ellenfelünkről, és edzéseken is ez alapján készülünk. Bízunk benne, hogy a munka meg fogja hozni az eredményét.“


Németh Gáborné Sulyok Erzsébet:

Első NBI-es meccsével és góljával Kriszta pályafutásának fontos mérföldkövéhez érkezett…

„Ez Kriszta eddigi legfontosabb gólja volt, és remélem, mostantól bátrabban kezd majd vállalkozni. Szerintem az eddig mutatottnál ő még sokkal többre képes.“

Kriszta kézilabdás családba született. Ez inkább előny vagy hátrány számára? Mennyire kritikusak vele?

„Szakmázás az folyik… De kritikusak csak addig voltunk vele, amíg a férjemmel mi voltunk az edzői. Most már van edzője, akit elfogad; [Mihály] Attilát és Sót is nagyon szereti. Itthon már csak segítő szándékkal mondunk észrevételeket, de a kritika már nem a mi dolgunk. Szakmai szemmel nézzük továbbra is a játékát, adunk neki tanácsokat, elmondjuk, ha látunk valamit, de már nem olyan agresszívan adjuk elő, mint amikor mi voltunk az edzői.“

A korábbi „agresszív” verziót hogyan fogadta Kriszta?

„Eltűrte, ebbe született bele... :) Tudta, hogy az ő érdekében szól. Helyére kellett tudnia tenni, hogy a kézilabda és az itthoni családi élet más. Edzésen előfordult, hogy az ember felemelte a hangját, de ez ott be is fejeződött.“

Mikor tűnt fel Önöknek, hogy Kriszta sokra viheti a pályán?

„Amikor elkezdett itt Veszprémben a serdülőben edzeni, már a méretei is figyelemreméltóak voltak, magas, vékony kislány volt, és egész ügyesen játszott már akkor is. Úgy éreztük a férjemmel az első perctől kezdve, hogy nagy lehetőség van benne, jó játékos válhat belőle.“

Nagyon fiatalon már a felnőtt csapatban is szóhoz jutott a lányuk!

„Nagy öröm volt számunkra, hogy velem együtt játszott egy csapatban egy teljes szezonon át. Igen ritka, hogy anya és lánya egyszerre lehet pályán. Remélem, hogy legalább addig tud majd kézilabdázni, amíg én tettem, és sérülésmentesen lehúz harminc évet a pályán! :)“

fkc.hu
fotó: V-Man (a képen: Németh Kriszta)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP