Ifik: Az eredmény másodlagossá vált 2009.09.19.


Az előző bajnokin összeszedett sérülések, majd különösen az eheti járványszerű megbetegedések és a problémánk irányában teljes közönyt mutató szövetség hozzáállását követően a megfelelő számban történő kiállás – és ezáltal a büntetőpontok elkerülése – vált utánpótlás-csapataink elsődleges céljává a Békéscsaba elleni bajnokikon…

Már szerdára nyilvánvalóvá vált, hogy mind az ifjúság, mind a serdülő csapatunk nagyon komoly létszámgondokkal fog pénteken szembenézni, miután sorra lázasodtak be középiskolás játékosaink. A problémánkat jeleztük a Magyar Kézilabda Szövetség felé, és azzal a kéréssel fordultunk hozzájuk, hogy a rendkívüli megbetegedési hullám miatt engedélyezzék a mérkőzések elhalasztását.

A szövetségi hozzájáruláson kívül a halasztásnak minden más feltétele adott volt: egyrészt a kövtkező héten nincsen bajnoki forduló, így a csapatok programjába is belefért volna; másrészt a két klub közötti jó kapcsolat miatt békéscsabai oldalról sem lett volna akadálya.

A kérésünket azonban rövid úton elutasítta a szövetség arra hivatkozva, hogy „a meccseket csak előre lehet hozni, és az ilyen igényt előre be kell jelenteni“. Így csak magunkra vethettünk, hogy a mérkőzések augusztusi lekötésénél nem számoltunk a szeptemberi közepén a játékosainkat ledöntő vírusokkal…

Illetve mást is tehettünk: olyan játékosokat is leültettünk a kispadra, akik sérüléseik miatt biztosan nem tudtak pályára lépni (így elkerülve a létszámhiány miatti pontlevonást), illetve mindkét korosztályban egy-egy kapus is mezőnyjátékosként kapott lehetőséget, így apró sportsikereknek azért örülhettünk: Király Diána megszerezhette első gólját (serdülő), Dancs Nóra pedig hétméterest harcolt ki (ifi).
 
Ugyanakkor az amúgy is az évek óta az egyik legjobb utánpótlás-neveléssel büszkélkedhető Békéscsaba otthonában győzelmi szándékkal, de valós esély nélkül léptünk pályára. A történet nemcsak azért sajnálatos mert ilymódon szakadt meg – a tavalyi rájátszást és a nyári felkészülési meccseket is beleszámolva – az ifjúsági csapatunk tizenöt mérkőzés óta tartó veretlensége, hanem a szövetség oldaláról tapasztalt, a gyerekek és a sportág szempontjait ignoráló hozzáállás miatt is. 

NBI ifjúsági bajnokság, 4. forduló:
Mondi-Békéscsabai ENKSE – Alcoa FKC 41-28 (16-15)

FKC: Dancs, Cziráky, Réty (kapusok), Becséri K. 9 (5), Németh K. 7, Csákovics 4, Németh N. 4, Kuhinkó 2, Kapási 1, Kocsis 1. Edző: Mihály Attila.

Mihály Attila, az Alcoa FKC ifjúsági csapatának edzője: „Elégedett voltam a csapatomnak a 45. percig nyújtott teljesítményével, mert minden játékosom harcosan, fegyelmezetten és motiváltan játszott, de az utolsó negyedórában egyre több a fáradtság okozta hibát követtünk el, amit a hazaiak kíméletlenül kihasználtak."

A serdülők mérkőzésén:
Mondi-Békéscsabai ENKSE – Alcoa FKC 37-28

fkc.hu
fotó: V-Man (a képen: Dancs Nóra)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP