EHF: „Nem mondok számot“ 2009.10.01.


A szombati, Izmir elleni EHF-kupameccs előtt arról kérdeztük Kovács Angélát, hogy mit vár a szezon első nemzetközi tétmérkőzésétől. Ha már az Alcoa FKC jobbszélsőjével beszélgettünk, természetesen egészségi állapota felőli is érdeklődtünk. Mint ismeretes Angi kilenc hónappal ezelőtt tüdőembólián esett át.

Mit vársz a törökök ellen?

„Nehéz dolgunk lesz, hiszen sok válogatott játékosuk van. Közismert, hogy Kovács Péter is Törökországban dolgozik, és nem csak a válogatottjuk, hanem klubjaik is egyre erősebbek. Nem mondok számot, hogy hány gólos sikerrel lennék elégedett; a lényeg, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a mérkőzésből. Ha a meccsben egygólos siker van benne, akkor annyival nyerjünk; ha több, akkor többel. Csak az lehet mindig a célunk, hogy minimalizáljuk a hibáink és a kapott gólok számát, és maximalizáljuk a lőtt gólokat.“

Milyen állapotban érzed most Magad?

„Hajtok, minden meccsen igyekszem a lehető legjobbat nyújtani, és próbálom utolérni magam. Még közel sem érzem, hogy olyan fizikai állapotban lennék, mint tavaly voltam. A fizikai állóképességemmel még bőven vannak problémák. Olyan 50-60%-os állapotban érzem magam. Vannak napok, amikor jobban érzem magam, és van, amikor kevésbé. Van, amikor jobban fáradok és van, hogy nem. Igazából én sem jöttem még rá, hogy ez mitől függ...

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Kovács Angéla)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP