Az utolsó negyedórára építhetünk 2009.10.08.


Sótonyi László, az Alcoa FKC vezetőedzője csapatának az első negyvenöt percben és az utolsó negyedórában mutatott játéka közötti éles különbséget emelte ki. A hajrában nyújtott teljesítménnyel és küzdőszellemmel elégedett volt, és reméli, ez a mentalistás jellemzi majd a fehérváriakat szombaton Izmirben is.

„Erre a hétre az a célunk, hogy kétszer nyerjünk. Újra a pozitív részt akarom megfogni, így azt mondom: az egyik már sikerült. Az utolsó tizenöt percben fegyelmezettek voltunk, volt kapusteljesítményünk, és tudtunk küzdeni egymásért, amit nagyon jó volt nézni. Ezt a teljesítményt megközelítőleg hatvan percen keresztül kellene nyújtanunk, viszont ma is megelőzte mindezt negyvenöt olyan perc, amikor nem lehetett ránk ismerni... Nem akarom magam ismételni, már elmondtam sokszor a meglátásomat erről: amíg ezen nem változtatunk, középszerűek leszünk; ha az utolsó tizenöt percben mutatott hittel és motiváltsággal játszunk, akkor bárkivel szemben felvesszük a versenyt, bárkit meg tudunk verni.“

A legutóbbi meccs után említetted, hogy a mai védekezéshez olyan embereket keresel, akik akarnak... Sikerült megtalálnod őket?

„Remélem, hogy igen. Mindig vannak részsikerek, majd az idő kideríti mennyire lesz tartós. Az utolsó negyedórában egy olyan csapat volt a pályán, ami mindent megtett azért, hogy nyerjen. Így jó volt a pálya szélén edzőnek lenni! Előtte viszont megint azt láttam, hogy nem küzdünk egymásért. A védekezés az, ami a motiváltságtól és az akarattól függ nagy részben; abban a periódusban mégsem úgy csináltuk, ahogy kellett volna.“

Amikor igen jelentős hátrányban voltatok, felmerült Benned, hogy akár vereség is lehet a vége?

„Nekem ilyet a pálya szélén soha nem szabad sugallnom, nem szabad erre még gondolnom sem, de egyszer megfordult a fejemben, hogy ha így folytatjuk, akkor nem sok jó lesz... Csak egy pillanatig tartott, aztán arra gondoltam: én ezt nem tehetem meg, kell tennünk a dolgokat tovább, akkor van csak vége, ha lefújta a bíró. Azt gondolom, valami történt a fejekben, és azzal a hozzáállással játszottak a végén, amivel kell.“

Benne lehetett esetleg, hogy egy kicsit úgy gondolták a lányok, most egy könnyebb ellenféllel játszanak?

„Szerintem nem. Erre készültünk, és tudjuk, mi nem vehetünk félvállról senkit! Negyvenöt percig megint koncentráltságban és fegyelemben éreztem hiányosságokat, és a védekezésben nem tudtuk megvalósítani a megbeszélteket. Bízom benne, az utolsó negyedórát tudjuk továbbvinni a törökök ellen. Le kell vonnunk a konzekvenciákat, és a húzóembereink közül többektől ennél jobb teljesítményt várok hatvan percen keresztül.“

A szombati, törökországi meccsig miként alakul a program?

„A holnapi napot még felhasználjuk, hogy itthon készüljünk a törökökből. Pénteken kora reggel útra kelünk, délután már a meccs helyszínén edzünk. A vacsora után, majd másnap délelőtt is videózunk, majd szombat délután jön a meccs. Már most, rögtön a Magyar Kupa meccs után is azt kértem az embereimtől, hogy már erre tessék készülni. Győzni megyünk, nem engedhetjük meg, hogy csorba essen a magyar kézilabda hírnevén. Mindent megteszünk azért, hogy továbbjussunk.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP