A törökországi túrával sikeres időszakot zárt le az Alcoa FKC, hiszen két hét alatt négy győztes mérkőzést vívott. A válogatott program miatti rövid szünet után aztán újabb fontos sorozat vár a fehérváriakra: jövő szerdától november 11-ig – azaz három hét alatt – hét tétmérkőzést játszanak. Kovács Angélával, a csapat jobbszélsőjével vissza- és előre tekintettünk…
„Nagyon jó négy napot töltöttünk együtt, főleg, hogy sikerült nyernünk és továbbjutottunk – így csak pozitív élményekről tudok beszámolni. A győzelem elsősorban a jó védekezésünknek volt köszönhető. Igyekeztük a hibákat minimalizálni, taktikailag fegyelmezettebbek voltunk, mint itthon. Ezek mellett voltak nagyon jó egyéni teljesítmények a csapatban.“
A meccsen kívül mi volt a legemlékezetesebb a négy napból?
„Jó volt egy kis bepillantást nyerni egy török város életébe. Nagyon érdekes volt például a török bazársoron sétálni a csapattal. Egy teljesen más kultúrába csöppentünk.“
Az EHF-kupa harmadik fordulójában a lengyel Lublin lesz az ellenfél. Mit szólsz a sorsoláshoz?
„Nagyon rutinos csapatról van szó, játszik náluk litván és fehérorosz légiós is. Érdekes csatának ígérkezik: a tapasztalt, idősebb játékosokkal szemben mi egy fiatal, hajtós csapat vagyunk. A BL-selejtezőn a Brassó legyőzésével is megmutatták, hogy jó csapatuk van.“
Újra itthon kezdetek...
„Általában úgy tartják, jobb idegenben kezdeni, de a törökök ellen bejött, hogy itthon volt az első meccs. Reméljük, sikerrel vesszük az újabb akadályt is!“
Sikeres két hét van mögöttetek, négy meccsen négy győzelmet arattatok, de most jön egy még keményebb sorozat: három hét alatt hét tétmérkőzés!
„Úgy tekintem, hogy ez a négy meccs a hét meccses sorozat ráhangolása volt. Nyernünk kell a lehető legtöbbször a hét meccsből is!“
A hosszú sorozat első állomásán jövő szerdán a Fradi otthonában léptek pályára. Mit vársz a meccstől?
„Nagy csatát várok, de csak a két pont megszerzése lehet a célunk. A szokásos hangulatra számítok, már nem először játszunk ott, csak a saját játékunkra kell koncentrálni, és akkor nyerhetünk.“
fkc.hu Fotó: V-Man (képen: Kovács Angéla) |