EHF-kupáról az ifiválogatottba 2009.10.18.


Kilométerhiányra és egyhangúságra egészen biztosan nem panaszkodhat Zsigmond Vivien, az Alcoa FKC 17 éves játékosa. Vivi az elmúlt hétvégén Izmirben járt a felnőtt csapattal, majd hétfő késő este édesapja várta Ferihegyen, hogy egyből Bükre utazzanak, ahol az ifjúsági válogatott edzőtáborához csatlakozott…

„Bükön edzőtáboroztunk a hét elején, és két meccset is játszottunk Horvátország ellen. Mindkétszer nyertünk: először három, majd öt góllal. Sok új játékos volt a mi csapatunkban és a horvátoknál is a nyári EB-hez képest. Látszott, hogy [a válogatott szempontjából] idény eleje van, még nem állt össze teljesen a csapatunk, az újak próbáltak beépülni, de jól játszottak. Nekem szokás szerint jobbátlövő poszton és irányítóként volt feladatom a meccseken.“

A horvátok a legutóbbi találkozásotokhoz képest erősödtek?

„Mindenképpen fejlődtek ők is, nagyon jó mérkőzéseket játszottunk velük. Hozzánk hasonlóan a horvát is egy küzdős csapat.“

Mikor lesz az ifiválogatottnál újabb edzőtáborozás?

„Még nincsen pontosan lefixálva, két lehetőség van. Szó van egy tornáról Romániában, amire ha meghívást kapunk, akkor decemberben lesz két edzőtáborunk. Ha ez nem jön össze, akkor novemberben Budapesten lesz egy háromnapos edzőtábor, és decemberben Horvátországba megyünk. A horvátoknál a házigazdák mellett a szerbekkel és talán a románokkal játszanánk, míg Romániába várhatóan a dánok is ott lesznek majd. Rövidesen kiderül, hogy végül melyik verzió lép életbe.“

A múlt hét végén kluboddal Izmirben jártatok...

„Nagyon jó volt az első külföldi utazásom az FKC felnőtt csapatával. Jó hangulatban telt el a négy nap, szerintem még jobban összekovácsolódtunk ezidő alatt. Különféle programok is voltak. Pénteken utaztunk, de aznap este már edzettünk is Izmirben. A szombati meccs előtt videóztunk, nagyon jól sikerült felkészülnünk az ellenfélből, és sikerült kint is nyernünk. Másnap reggel elindultunk a bazárba, de az akkor épp nem volt nyitva, így városnéző program volt helyette. Két órát sétáltunk a városban, Izmir kikötőváros, így természetesen a tengerpartot is megnéztük, valamint egy óratornyot. Délután mintegy 70 kilométerre lévő tengerparton fürödtünk, strandröplabdáztunk. Nagyon jól éreztük magunkat. Hétfőn reggel elmentünk a bazárba vásárolgatni, majd utána elindultunk hazafelé.“

fkc.hu
Fotó: V-Man és fkc.hu (képen: Zsigmond Vivien)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP