Edzői nyilatkozatok 2009.10.26.


A mérkőzés után nyilatkozatában mindkét vezetőedző kihangsúlyozta az eredmény alakulásában az első félidő közepén bekövetkezett 180 fokos fordulatot. Rapatyi Tamás az ellenfél védekezésváltásának rossz lereagálásában, Sótonyi László a csapata védekezésének agresszívabbá válásában látta a játék képében bekövetkezett változás elsődleges okát.

Rapatyi Tamás, a Dunaújvárosi NKKSE vezetőedzője:

„Az okozta a törést a játékunkban az első félidő felénél, hogy a Fehérvár visszaállt hatos falas védekezésre. Amíg a nyitott védekezés ellen tudtunk nagy lendülettel, sok mozgással játszani, a hatos falas ellen megálltunk. A belső hármasunk nagyon keveset mozgott, elég statikusan játszott, ez volt az egyik probléma. A másik, hogy mivel nagyon gyengén lőttünk át, gyakorlatilag teljesen a hatosra szorítottuk a védőfalat, amit aztán már nem tudtunk lábbal megverni. Az volt a legfőbb gondunk, hogy a lövőink a falat nem tudták átlőni, és egész meccsen ezzel szenvedtünk. Mindehhez még hozzátársult az is, hogy sokszor fegyelmezetlenek voltunk.”


Sótonyi László, az Alcoa FKC vezetőedzője:
 
Nyögvenyelős kezdés után sima sikert arattatok. Mi történt az első negyedórában?

„Valószínűleg nem úgy kezdtük el a mérkőzést fejben, ahogy kellett volna. Talán túlságosan tiszteltük a neveket, és nem voltunk hajlandóak faultolni 15-20 percig. Amikor a nagy tisztelet alábbhagyott, és elkezdtük azt csinálni, amit megbeszéltünk, akkor érdekes módon azonnal megfordítottuk a mérkőzést. Nagyon tanulságos volt; remélem, a játékosok is belátják, hogy ha fegyelmezetten, a feladatokat végrehajtva és ilyen motiváltan játszunk, akkor az eredményes. Továbbra is nagyon hullámzó a csapat teljesítménye, csak akkor leszünk jó csapat, ha ezt kiiktatjuk.

Az időkérésed nagyon eredményes volt, nyolc gólt lőttetek zsinórban!

„Igen. Ezért nem is értem, hogy egy NBI-es játékos miért nem úgy kezdi a mérkőzést, ahogy kell. Nem a 15. vagy a 20. percben kezdődnek a meccsek, és nem is érnek véget a 40. percben. Mindenkinek az lenne a kötelessége, hogy az elsőtől az utolsó pillanatig úgy legyen a pályán, hogy a sikerért megszakad, csinálja azt, amit megbeszélünk, és tolja előre a csapat szekerét. Ezt hívják magyarul profi hozzáállásnak, és ebben kell még – úgy látszik – előrelépnünk.”

Szerdán Siófokra mentek, ahol tegnap a Fradi igencsak megizzadt…

„Mi is meg fogunk… A magyar női első osztályú mezőnyben nincs olyan ellenfél, akik ellen azt mondhatnánk idegenben, hogy könnyű meccs vár ránk. Azt kértem a lányoktól, hogy vigyük magunkkal azt a védekezésbeli mentalitást, amit ma az első tizenöt perc után produkáltunk. Egyértelmű: a célunk az, hogy győzelmet arassunk!”

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Sótonyi László)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP