A második találkozás Ferling Dettivel 2009.10.26.


Nyáron a Fradi-kupán mutatkozott be az Alcoa FKC felnőtt csapatában Becséri Kitti, aki a bajnoki mérkőzéseken, sőt az EHF-kupában is kapott már részfeladatokat Sótonyi Lászlótól. A Dunaújváros ellen a korábbiaknál nagyobb szerep jutott a 16 éves irányító-átlövőnek, aki támadásban és védekezésben is jó teljesítménnyel hálálta meg edzői bizalmát.

Legyőztétek az Újvárost, és minden eddiginél komolyabb szerephez jutottál a felnőtt csapatban. Miként élted meg a meccset?

„Nagyon izgultunk, az elején a kelleténél kicsit jobban tiszteltük az ellenfelet, de ezen szerencsére sikerült túllendülnünk az első félidő első húsz perce után. Az időkérés után megvalósítottuk azt, amit Só [Sótonyi László] kért tőlünk, és meg is fordítottuk az állást.”

Mit mondott edzőtök 6-10-es állásnál?

„Arra hívta fel figyelmünket, hogy szükségesek a faultok a fordításhoz, főleg védekezésben várt tőlünk jelentős javulást.”

Nem volt furcsa, amikor például Ferling Dettivel kellett találkoznod a pályán?

„Természetesen az volt. Két évvel ezelőtt még egy újvárosi utánpótlás-tornán, az Üstökös Kupán harmadik helyezést értünk el, és az eredményhirdetésén épp tőle kaptam meg az érmet; most pedig a pályán kellett megakadályoznom a gólszerzésben!”
 
Meglátásod szerint mennyire sikerült megoldanod a Rád bízott feladatokat?

„A meccs elején meg voltam illetődve, de utána rájöttem, hogy semmi okom nincs félni. Megpróbáltam nagyon odafigyelni. Remélem, megfeleltem az elvárásoknak.”

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Becséri Kitti)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP