EHF: „Nagyon érdekes meccs lesz“ 2009.11.01.


A rutinos lengyelek ellen Lublinban is a két különböző stílusú kézilabda érdekes összecsapását és újabb győzelmet vár Kristina Trishchuk. Az Alcoa FKC orosz átlövőjét – aki szombati hét találatával 19-re növelte idei EHF-góljai számát – az is motiválja, hogy a csapat jó szereplésével feledtetni tudja Pastrovics Melindának az utolsó másodpercben bekapott gól miatti bánatát.

Háromgólos előnyt harcoltatok ki a Lublin ellen. Mennyire vagy ezzel elégedett?

„Igazából pozitívan gondolkodom mindig, így most is úgy látom, megverhető ez a csapat akár idegenben is. Az első félidőben nem védekeztünk igazán jól, de aztán bejött a 3-2-1-es védekezésre váltás. A legfontosabb szerintem mindig a védekezés, sokat gyakoroltuk az edzésen, és ennek köszönhető a győzelem ma is.“

A meccs utolsó tíz percében sikerült elhúznotok a lengyelektől. Erőnlétileg jobban bírjátok, mint a több idősebb játékost is foglalkoztató Lublin?

„Igen, a végén úgy tűnt. Viszont az is látszott, hogy nagyon rutinosak, mi sokat kapkodtunk, ami technikai hibákhoz vezetett, ők pedig ezeket rendre kihasználták. Nagyon érdekes meccs lesz a visszavágó.“

A ma tapasztaltak alapján mit vársz kint?

„Győzelmet várok minden meccsen. Oda kell tennünk magunkat, mert nagyon fontos a jó szereplés az EHF-kupában. Törökországban az első perctől mi uraltuk a játékot, mert nagyon kemények és határozottak voltunk. Most is erre lesz majd szükség, ütközni kell sokat. Elég magas átlövőkkel rendelkeznek a lengyelek, és a 3-2-1 ma elég jól működött ellenük, talán kint is ezzel játszunk majd.“

Nagyon furcsa góllal zárult a mérkőzés, volt már hasonlóhoz „szerencséd”?

„Oroszországban volt egyszer, de akkor nem a mi csapatunk kapta. Bárkivel előfordulhat az ilyen; nem hiszem, hogy döntő jelentősége lesz annak az egy gólnak, nem kell túl sokat foglalkozni vele. Kint is nyernünk kell egy-két góllal – már csak azért is, hogy Pastrovics Melinda se legyen olyan bánatos :-).“

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Kristina Trishchuk)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP