Edzői nyilatkozatok 2009.11.04.


A hétgólos fehérvári győzelemmel végződött Alcoa FKC – ASA-Consolis HNKC bajnoki után a két vezetőedző nyilatkozatában többek között szó esett hazai oldalról a második félidőben fejavult teljesítményről és a hétvégi EHF-kupa visszavágóról; a vendégek részéről a hatosfallal szembeni veszélytelen játékról és Tamás Krisztina bemutatkozásáról.

Sótonyi László, az Alcoa FKC vezetőedzője:

„A mérkőzés képe pont azt a ritmust tükrözte, amilyenben az edzéseink itt, a VOK-csarnokban szoktak lezajlani: általában kell egy háromnegyed óra mire felébredünk, és utána már rendben mennek a dolgok. Ezért is tartottam ettől a mérkőzéstől, mert a hazai pályánk, a Köfém Sportcsarnok mindig előnyt jelent nekünk; de összességében a második félidőben már azt játszottuk, amit kellett, és ezért tudtunk a mérkőzés végére ekkora különbséget realizálni.“

Miben volt hiányérzeted a meccs első felében?

„Megint elkezdtük a meccset úgy, hogy nem igazán használtuk a fejünket, valamint ezúttal is keveselltem az ütközések számát. Egy nyitott, agresszív védekezést kezdtünk játszani, de az embereink behátráltak a labdás támadók elől. Tanulságos volt a kontraszt, mert ez egészen más nyitott védekezés volt, mint amit a Lublin ellen játszottunk. A hétvégén a megbeszéltek szerint játszottunk, most viszont nagyon passzívak voltunk sajnos, ezért is kaptunk ennyi gólt. A lőtt gólok számával elégedett lehetek, viszont a kapottakat nagyon sokallom. Ez elsősorban az első félidei kevés ütközésnek köszönhető.“

A szünet utáni feljavulás leginkább miben mutatkozott meg?

„A magasabb fordulatszámban. Nem hiszem, hogy elsősorban a védekezésváltásnak, hanem inkább annak volt köszönhető a javulás, hogy agresszívabbak lettünk. Bátran ütköztünk, és megindultunk előre, tudtunk könnyű gólokat lőni indításból. Szinte mindenkinek lehetőséget tudtam adni, de azt tudomásul kell vennünk, hogy a Lublin ellen a mainál sokkal több kell: hatvan percen át kell ilyen agresszívan védekeznünk, és egyénileg is javulást várok mindenkitől.“

Hogyan alakul a programotok a vasárnapi meccsig?

„Pénteken utazunk, szombaton már edzünk kint, ha sikerül termet szereznünk, akkor délelőtt és délután is, valamint videózunk szombaton és vasárnap is. A mérkőzés után azonnal indulunk haza.“


Dankó Ervin, az ASA-Consolis HNKC vezetőedzője:

„Többet nyújtottunk, mint az előző mérkőzéseken. A kispadon ott voltam eddig is, így tisztában vagyok a csapat teljesítményével. A Fehérvár és a Vásárhely között az volt elsősorban a különbség, hogy hosszabb volt a hazaiak kispadja, valamint erőtartalékokban jobbak voltak nálunk. Taktikailag nem okozott meglepetést számunkra az Alcoa FKC, azt kaptuk, amire készültünk, viszont ahogy fáradtunk, lekéstünk, hiába tudtuk a dolgunk. Nem érzem megalázónak a vereséget, de nem érzem azt sem, hogy ekkora különbség lett volna a két csapat között, mint ami a végén kialakult.“

A második félidő közepén húzott el a Fehérvár, mi okozhatta ezt?

„Az nagyban közrejátszott, hogy mi könnyebben tudtunk játszani az 5-1-es védekezés ellen, a második félidőben viszont állandósították a hatosfalas védekezést. Mivel nálunk Sopronyi Anett szinte veszélytelen volt kívülről, nem tudtuk megbontani a falat, más klasszikus lövőnk pedig nem is nagyon van. A Fehérvár lerohanás gólokat tudott szerezni.“

Egy új igazolás is bemutatkozott ma a vásárhelyi csapatban; mennyire volt elégedett Tamás Krisztina játékával?

„Megmondom őszintén, abszolút elégedett voltam vele. Nagyon sokat hozott rajtunk, mivel egy igazi hiányposztunk volt eddig a jobbszélső; eddig a szélsőnk mindig visszahozta a labdát, így nem tudtuk széthúzni az ellenfél falát jobb oldalról. Amit kértem Krisztitől, hogy próbáljon meg visszarendeződni Vincze Melindával, abból nagyon sokat megvalósított. Bátran vállalkozott, a lövőszázaléka 4/8 lett, ami benne van egynapos edzés után, ráadásul úgy, hogy az utóbbi egy-két hétben nem is edzett.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP