„Nagyon fogok szurkolni itthonról!“ 2009.11.21.


A Pannon Kupa csütörtöki Magyarország-Hollandia mérkőzésén Vincze Melinda kézközépcsont-törést szenvedett, így az Alcoa FKC szélsőjének nagy álma foszlott szerte: biztosan nem lehet ott Kínában a két hét múlva kezdődő világbajnokságon. Ráadásul Meli szintén az utolsó pillanatban maradt le a pekingi olimpiáról; akkor a végső keretszűkítésnél került ki az utazó csapatból…

„Emberhátrányban voltunk, feljebb léptem a jobbkettesre, és őt akartam megfaultolni, hogy csak pontatlan passzt tudjon kijátszani a szélre. Ahogy átemelt, összeütköztek a kezeink, és éreztem, hogy fáj a kezem, de nem gondoltam, hogy ilyen komoly a probléma. Lementem, megjegeltük és bekötötték a kezem, majd pár perc múlva kérdezte Mátéfi Eszti: hogy vagyok? Mondtam, hogy már jól, és vissza is mentem a pályára, mert tényleg nem gondoltam komoly sérülésre. Amikor visszaálltam, az irányítójuk a szélre akarta kijátszani a labdát, mivel akkor is emberhátrányban voltunk, és feladtam a szélső posztot védekezésnél, visszanyúltam a labdáért, és akkor már éreztem, hogy nagyobb a baj. Amikor elvitte a kezem a labda, nagyon fájt és kezdett bedagadni a kezem, a szünetben már mondtam, hogy valószínűleg nem fogok már tudni játszani. Elvittek Tatabányán röntgenre, és kiderült, hogy sajnos eltört a kézközépcsontom.“

A sérülés súlyossága miatt az is rögvest bizonyossá vált, hogy a kínai vb-szereplésedre sincs már esély...

„Nagyon készültem rá, már a bajnoki mérkőzéseken is próbáltam olyan teljesítményt nyújtani, hogy meghívjanak a válogatottba, itt a válogatottban pedig edzéseken és meccseken is a maximumot próbáltam nyújtani. Úgy éreztem, lehet is egy kis esélyem most, és kijuthatok a világbajnokságra. Nagyon nehéz most bármit is mondanom, senkinek sem kívánom, hogy ilyen szituációba kerüljön, mint amilyenbe most én vagyok.“

A válogatott csapattársak segítettek feldolgozni a sérülést?

„Nagyon rendesek és aranyosak voltak a lányok, próbáltak megvigasztalni. Mondták, hogy gyógyuljak meg, és bíztattak, majd kárpótolni fog a sors ezért. Remélem, hogy nagyon eredményesen fognak kint szerepelni; nagyon fogok szurkolni itthonról!“

Az orvos szerint mikor térhetsz vissza a pályára?

„A győri Balogh doktor szerint 3-4 hétig lesz gipszben a kezem. Jó két hét múlva már óvatosan elkezdhetek majd futni, de labdát fogni ebben a hónapban már biztosan nem fogok. A gipsz eltávolítása után gyógytorna, fizikoterápia és hasonlók várnak majd rám, mielőtt újra játszhatok.“

fkc.hu
fotó: V-Man (a képen: Vincze Melinda)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. május
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP