A 4. nap 2009.12.09.


Már csak négy középdöntős hely kiadó, és ezért nyolc csapat – köztük a magyar válogatott van harcban. Siti Bea összességében pozitívan ítéli meg a norvégok elleni teljesítményünket, és hasonló hozzáállást vár a Japán elleni sorsdöntő mérkőzésen. A csoportok állása és lehetséges kimenetelei. Digisport program; Handball.hu cikkajánló.


Kicsi: A vereség ellenére pozitív benyomások

Siti Bea a Magyarország – Norvégia meccsről

„Negyvenöt percig tartott a koncentrációnk, utána beleestünk típushibákba, ami a mi gyengéinket és a norvégok erényeit domborította ki. Ha ez tendencia lesz, hogy most 45, aztán 50 percet és így tovább, tudunk ilyen szinten kézilabdázni, akkor azt gondolom, jó úton járunk!

Számomra a mérkőzés sokkal pozitívabb dolgokat hozott, mint amire számítottam! A felállt fal ellen nem számítottam ilyen kreatív, ötletes megoldásokra. Láttunk rendszert is, ami három-négy ember munkájának eredményeként látványos gólokban mutatkozott meg. Olykor nem is hittem a szememnek, hogy a norvég fal ellen ilyen könnyen lehet gólt szerezni – ebben benne vannak a saját, ellenük szerzett tapasztalataim is. Nagyon tetszett, hogy az első félidőben Vérten Orsi ennyiszer helyzetbe tudott kerülni. Pár perc elteltével sikerült felvennünk a ritmust, sok mozgás történt előkészítő szándékkal, tempóra mentek a zárások, könnyebben tudtuk gólt szerezni, mint gondoltam.

A második félidő közepén visszaestünk a „rossz stílusba“, ami a norvégok ellen nagyon nem jó: középen erőltetett átlövések, közelről besáncolva, könnyen eladott labdák, nem dolgoztunk eléggé lábbal. Ha a támadás ritmusa el is megy, még ott lehetett volna a jó védekezés, ami a könnyű, indításos gólokkal járhatott volna, de most az is szétesett. Sajnos 45 perc után homok került a gépezetbe...

A holnapi magyar-japánról…

Biztos, hogy fizikailag nagyon sokat kivett embereinkből ez a mérkőzés. A japán csapat közel sem olyan jó, mint a norvég, de mindenképp olyan hozzáállással kell pályára mennünk holnap is, mintha a norvégok ellen játszanánk – akkor be tudjuk darálni a japánokat idővel. Semmiképp sem szabd úgy kimennünk, hogy „majd valahogy megoldjuk”. Az ázsiai stílus nem megszokott számunkra, meglátjuk mennyire sikerül magunkévá tenni a rendszerüket, feltérképezni annak gyengéit és hibáit. Japán leküzdhető ellenfél; le is kell küzdenünk, de nem szabad félvállról vennünk őket.“



Az utolsó csoportkör…

A mai játéknapon ötről nyolcra bővült a középdöntőt elért csapatok köre. A fenn maradó négy helyre még minden csoportban két-két válogatott pályázik – három rivális páros (köztük a magyar-japán) direktben, egy pedig a „távolból“ csatázik holnap egymással.

A-csoport:

Mai vereségével Brazília kiszállt a továbbjutásért folyó harcból, míg a Seleçao legyőzője, Dánia, valamint a svédek nagyon magabiztosan verő németek biztosították a helyüket a felső ágon. Nyitott kérdés maradt viszont a harmadik továbbjutó: Franciaország vagy Svédország.

Ha a franciák legyőzik a németeket, akkor biztos továbbjutók, és a dán-svéd meccsnek a középdöntőbe vitt pontok tekintetében sem lesz már jelentősége. Ha a franciák veszítenek, de a svédek pontot nyernek, akkor utóbbiak kerülnek a legjobb tizenkettő közé. Ebben az esetben a dánok is vesztett pont(ok)kat visznek magukkal. Ha mind a svédek, mind a franciák vereséget szenvednek, akkor sok függ a brazilok eredményétől Kongó ellen. Amennyiben csak az európaiaknak lesz négy-négy pontjuk, akkor Franciaországnak kedvez az egymás elleni összevetés; ha viszont a dél-amerikaiak is négy ponttal végeznek, akkor Svédország nyeri a hármas „holtversenyt“.

Szerdai eredmények:
FRA – CGO 29-22 (14-9)
DEN – BRA 28-21 (14-9)
GER – SWE 33-27 (18-12)

Csütörtöki mérkőzések:
CGO – BRA
GER – FRA
SWE – DEN

Az állás:
1. DEN 8 pont
2. GER 6 pont
3. SWE 4 pont
4. FRA 4 pont
5. BRA 2 pont
6. CGO 0 pont


B-csoport:

A további három csoportban jóval tisztább a kép. A „B“ jelűben Ukrajna akkor előzi meg Ausztriát, ha legalább nyolc góllal nyeri a két csapat „ki-ki“ meccsét. Oroszország három győzelemmel jut tovább, ha – a papírformának megfelelően – legyőzi Angolát. Angola pedig valószínűleg nagyon drukkol az ukrán csodáért, hiszen akkor az Ukrajna elleni győzelmet és nem az Ausztria elleni vereséget vinnék magukkal afrikaiak.

Szerdai eredmények:
ANG – THA 36-16 (21-5)
UKR – AUS 40-7 (19-4)
RUS – AUT 32-19 (17-10)

Csütörtöki mérkőzések:
THA – AUS
AUT – UKR
RUS – ANG

Az állás:
1. RUS 8 pont
2. AUT 6 pont
3. ANG 6 pont
4. UKR 4 pont
5. THA 0 pont
6. AUS 0 pont


C-csoport:

A mi csoportunkban is egyértelmű a helyzet: ha pontot szerzünk Japán ellen, bejutunk a középdöntőbe, ahova nulla pontot viszünk magunkkal. A norvég-román rangadó arról dönt, ki milyen pozícióból folytatja a VB-t.

Szerdai eredmények:
JPN – CHI 38-19 (19-13)
NOR – HUN 25-19 (11-11)
ROM – TUN 39-22 (23-10)

Csütörtöki mérkőzések:
TUN – CHI
NOR – ROM
HUN – JPN

Az állás:
1. ROM 8 pont
2. NOR 8 pont
3. HUN 4 pont
4. JPN 3 pont
5. TUN 1 pont
6. CHI 0 pont


D-csoport:

A velünk azonos ágon lévő másik csoportban pontosan ugyanaz a helyzet, mint a miénkben. A két 100%-os válogatott, Spanyolország és Dél-Korea már „középdöntő-mérkőzést“ játszik, míg a négypontos Kína a hárompontos Elefántcsontpart ellen dönti el a csoport harmadik helyét.

Szerdai eredmények:
CIV – KAZ 30-22 (13-13)
ESP – CHN 27-12 (11-9)
KOR – ARG 39-15 (19-10)

Csütörtöki mérkőzések:
ARG – KAZ
CHN – CIV
ESP – KOR

Az állás:
1. ESP 8 pont
2. KOR 8 pont
3. CHN 4 pont
4. CIV 3 pont
5. ARG 1 pont
6. KAZ 0 pont



Ajánló

Handball.hu
Nyilatkozatok a Magyarország – Norvégia meccs után:
http://handball.hu/2009/12/09/bemutatkozik_japan/
Képgaléria a Magyarország – Norvégia meccsről:
http://handball.hu/gallery/2009/12/09/vb_2009_magyarorszag_-_norvegia/
Bemutatkozik Japán:
http://handball.hu/2009/12/09/bemutatkozik_japan/

Digisport
08:30-09:15 Németország – Dánia (ismétlés) 
09:15-12:10 Dánia – Franciaország (ismétlés)
12:10-13:45 Norvégia – Románia (élő)
14:00-16:00 Magyarország – Japán (élő)
16:00-17:15 Spanyolország – Dél-Korea (felvételről)
17:15-18:30 Németország – Franciaország (felvételről)
18:45-20:30 Magyarország – Japán (ismétlés)
 
fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP