A rock ’n’ roll-tól a kézilabdáig 2009.12.16.


Chile ellen mutatkozott be az Alcoa FKC felnőtt csapatában, játszott a téli felkészülési mérkőzések mindegyikén, és kedden tétmeccsen is szerepelt, sőt gólokat lőtt Gazdag Kitti. A 17 éves balszélsőt – aki 2007-ben tagja volt a magyar bajnok korosztályos csapatunknak – arra kértük, hogy a győri, győztes MK-mérkőzésről és magáról is meséljen.

„Mindenképpen elvártuk magunktól a győzelmet, hiszen gyengébb ellenféllel mérkőztünk meg. Fontos volt, hogy továbbjussunk a kupában. Hajtottunk, és végül is egy jó mérkőzést játszottunk, ahol mindenki lehetőséghez jutott.“

Minek köszönhető, hogy ilyen jelentős különbségű lett a győzelem?

„Gyorsaságban feltétlenül jobbak vagyunk. Ezt rengeteget gyakoroljuk edzéseken, a gyors középkezdést és a lerohanásokat.“

Három-négy hete már a felnőtt csapattal dolgozol. Mik a tapasztalataid?

„Mindenki nagyon segítőkész! Segítenek, hogy ha valamit nem tudok, vagy másképp van mint az ifiben. Sok játékossal már az ifiben is játszottam együtt, ami sokkal könnyebbé tette a beilleszkedést.“

Hogyan kerültél az FKC-hez?

„Sokáig akrobatikus rock and roll-t táncoltam csapatban, magyar bajnokságot is nyertünk. Öt éve tértem át kézilabdára. Ildi néninél kezdtem, majd Anasznál folytattam, ám ő később elment szülni, így Csabinál is dolgoztam fél évig, mielőtt az ifibe felvittek. Most Vincze Meli sajnálatos sérülése miatt kerültem fel a felnőttbe, amit nem így terveztem, de annak mindenképp örülök, hogy lehetőséget kaptam.“

Volt valami családi kötődés a sportághoz, vagy Te vagy az első kézilabdázó Nálatok?

„Anyukám ugyan kézilabdázott általános iskolásként, de számára ez nem volt olyan fontos. Inkább Apa kötődött nagyon a sporthoz; régen focizott, és sokszor kijárt kézilabda-meccsekre. Egyszer-kétszer elvitt magával, ekkor jöttem rá, hogy nekem is tetszene ez a sportág. A kezdésnél az is segített, hogy egy iskolába jártam, és mai napig nagyon jó barátok vagyunk Tilinger Tamarával, így kerültem végül én is a csapathoz.“

Mik a rövid távú terveid a kézilabdával?

„Most, hogy felkerültem a felnőttbe, mindenképpen szeretnék megragadni itt. Remélem, olyan teljesítményt fogok nyújtani, hogy továbbra is számít rám Só [Sótonyi László], szeretnék idővel alapemberévé válni ennek a jó kis csapatnak.“

Hosszabb távon gondolkozva?

Most fogok végezni a gimnáziumban. A főiskolát úgy tervezem, hogy vagy elhalasztom, vagy elkezdem levelezőn. Pár év múlva szeretnék egy igazán erős csapatban szerepelni itt az FKC-nál, és később talán külföldön is kipróbálnám magam egy olyan csapatnál, ahol sok lehetőséget kapok.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (képen: Gazdag Kitti)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP