A 9. nap 2009.12.17.


A magyar válogatott fölényes, tizenhat-gólos győzelemmel és a kilencedik hely megszerzésével fejezte be a szereplését a világbajnokságon. A közel két hét alatt lejátszott kilenc mérkőzésen nyújtott teljesítményünket Siti Bea értékelte. Kicsi véleménye szerint nemzeti csapatunk bebizonyította, hogy jó úton halad, és sok értékkel rendelkezik!


Kicsi: „Nekem tetszett, amit láttam“

Siti Bea értékelése a magyar válogatott szerepléséről:

„Nagyon vegyes és csalóka ez a mostani VB. Gyakorlatilag a 9. helyünk annak köszönhető, hogy nem tudtunk a csoportból egy bravúrt hozni, aminek nem is volt sok realitása. Emiatt kissé előre leosztottak voltak a lapjaink, ráadásul azzal, hogy Korea legyőzte Norvégiát, teljesen elszállt az esélyünk valami igazán jó hely elérésére. Ha így kimondjuk, hogy 9. hely, nem esünk hanyatt, de ha azt nézzük milyen körülmények között szereztük meg, és milyen volt maga a mutatott játékunk, akkor számomra pozitívabb az összkép, mint a 9. helyezés.

Sok tanulnivalónk van, amit meg is fognak tenni a lányok, és nagyon sok értékünk van, amire vigyáznunk, és amit csiszolgatnunk kell. Hiszem azt, hogy jó úton jár a felnőtt válogatottunk, az elmaradt bravúr az egyetlen, amit sajnálhatunk. Talán egy francia csapat ellen könnyebb lett volna bravúrt okoznunk, ők ott vannak mégis a négyben.

Voltak kiemelkedő teljesítményeink! Nagyon tetszett Herr Orsi! Nem kisebbítve Pálinger Katalin korábbi érdemeit, úgy gondolom, nagyon jól megoldotta Orsi feladatát, és az úgymond második számú kapusaink is tudtak segíteni. Nagyon tetszett Zácsik Szandra, hibáival együtt. Nagyon jól helyt állt Bulath Anita is. Sajnálom, hogy Vérten Orsi sérülés miatt sok meccset kihagyott; úgy érzem, jó formában volt, és hozzá tudott volna tenni a csapat eredményességéhez. Kovacsics Anikó abszolút nem volt megilletődött, bár erre számítottunk is tőle a BL-ben látottak alapján. Neki is még sok szituációt meg kell élnie, de van benne tűz és tehetség.

Megmutatkozott, hogy van potenciál a csapatban. Fölösleges azon töprengeni, hogy mi lett volna, ha ott van X vagy Y… Ez volt a mostani csapat, végig rakkolták a meccseket, volt tartásuk, nem érezhettük egyetlen egyszer sem, hogy megadták volna magukat. Nekem tetszett, amit láttam.

Románia mai játékán is látszott, hogy ők – [a dán szövetségi kapitány] Pytlick szóhasználatával élve – abszolút „go for gold”, azaz VB-győzelemért mentek Kínába. Ahogy biztossá vált, hogy már nem juthatnak az elődöntőbe, nagyon szétcsúsztak. Lehet, hogy helyezésben előttünk vannak, de nálunk jóval nagyobbat buktak ezen a tornán.“


Helyosztók

DEN – KOR 33-31 (20-15)
GER – ROM 35-25 (20-13)
HUN – AUT 41-25 (17-15)
ANG – CHN 26-25 (14-14)

A végső sorrend:

5. DEN
6. KOR
7. GER
8. ROM
9. HUN
10. AUT
11. ANG
12. CHN

13. SWE
14. TUN
15. BRA
16. JPN
17. UKR
18. CIV
19. ARG
20. CGO
21. THA
22. KAZ
23. CHI
24. AUS


Ajánló

Digisport
Pénteki program:
11:15-13:00 Franciaország – Spanyolország (élő)
14:00-15:45 Norvégia – Oroszország (élő)

Handball.hu
Nyilatkozatok a Magyarország – Ausztria meccs után:
http://handball.hu/2009/12/17/melto_befejezes/
Képgaléria a Magyarország – Ausztria meccsről:
http://handball.hu/gallery/2009/12/17/vb_2009_ausztria_-_magyarorszag/

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP