„Megérdemelten maradtak a trónon“ 2009.12.22.


A kínai Jiangsu tartományban megrendezett világbajnokság minden játéknapján Siti Bea kommentálta honlapunkon az eseményeket és eredményeket. A sorozat zárásaként a döntőben és a bronzmeccsen látottakat értékelte az Alcoa FKC technikai igazgatója, aki szerint az oroszok a VB-n egyértelművé tették, hogy jelenleg ők a világ női kézilabda-sportjának élcsapata.

„A spanyol-norvég meccsről előzetesen úgy gondoltam, hogy a norvégok győzelmével zárul majd, ami be is igazolódott. Nagyjából azt láttuk a pályán, amit a bronzmeccstől várni lehetett. A norvégok védekezése összeállt, és „otthagyták” a spanyolokat, akik nagyon nehezen tudtak gólokat szerezni. Kívülről csak Mangue és néha Aguilar révén voltak eredményesek, a baloldaluk hatékonysága gyakorlatilag nullára redukálódott. Ezáltal a vonalasok sem tudtak érvényesülni, Begoña Fernandez, aki jelenleg az egyik legjobb beállós a világon, lehetőséghez sem jutott. Ráadásul nem is védekeztek jól a spanyolok, amivel a legnagyobb fegyverük veszett el a VB végére. Furcsállottam, hogy a második számú kapusuk kezdett. Ha Ciobanu kezd, talán kisebb lehetett volna a különbség. A norvégok a hibákkal együtt is mondhatni jól játszottak. Megítélésem szerint a VB-döntőt játszó két csapat és Norvégia jelenleg most ténylegesen a világ legjobbjai.

Az orosz-francia előtt számítottam rá, hogy Franciaország nem fogja tudni ismételten legyőzni Oroszországot. A döntő iszonyatos nagy rohanást hozott, rengeteg technikai hibával. Nagyon mentek a csapatok, ez okozta a sok hibát. Egyértelmű volt, hogy az oroszoknál Posztnova nagyon jó VB-t fogott ki, az egész torna alatt kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és gyakorlatilag bejátszotta Poltorackaja és Poljanova helyett is a pályát. Egyszerre volt irányítója, játékmozgatója és átlövője csapatának; egymagában annyira meg tudta mozgatni a falat, amellett hogy eredményes is volt, hogy a többiek fel tudtak nőni mellé. Remek előkészítő játékkal is segítette Kmirova és Vetkova dolgát középen. Még az is, aki javarészt csak védekezett – például Muravjeva – hozzá tudta tenni a maga részét a sikerhez.

Az oroszok egy nagyon egységes csapat képét mutatva megérdemelten maradtak a trónon. Védekezésük parádés volt, nagyon jó kapusteljesítménnyel. Érdekes, hogy Szidorova és Szedojkina az egész VB során majdnem fele-fele arányban védtek, és egyaránt kiváló százalékot hoztak. Amikor az oroszok nyitottak védekeztek Szedojkina volt bent, aki szélről nagyon hatékony, Szuszlina pedig a hatosfalnál, átlövések ellen nagyon jó. Ezeket a védekezési rendszereket hihetetlenül hatékonyan és zökkenőmentesen tudják váltogatni, amit a döntő során is láthattunk. Öt-egyes védekezésnél is legalább öt különböző ember volt zavaróban, és mindegy ki volt bent, a rendszert mindig hatékonyan tudták alkalmazni. A labdaszerzések után pedig iszonyatos sebességgel játszották át a pálya középső területét, védekezésből támadásra váltva. Ez mindenképpen oktatni való! Olyan volt időnként, mintha jégkorong meccset néznénk, sokszor alig lehetett követni a játékot: itt egy labda, ott egy labda, gól, és már jött is az újabb támadás. Időnként ész nélkül mentek a csapatok, még emberhátrányban is gyakran rohantak, amikor általában lassítani szokás a játékot. Az oroszok bebizonyították, hogy a világ élcsapata jelenleg.

A franciák minden bizonnyal nagyon elégedettek ezzel a szerepléssel, hogy fiatal csapatukkal ilyen sokáig jutottak. A sikerüket leginkább a védekezésüknek köszönhetik; hihetetlen kapacitás, fizikai teherbírás van ebben a társaságban. Az átlövőik viszont nem mindig tudták megoldani a feladatukat felállt fal ellen.

Az Allstar csapat összeállításánál érezhető egy kis sportpolitika, a legjobb négybe jutottak közül két-két ember választottak be. A világversenyből látottak alapján nem hibáztak nagyot azok, akik ezekre a játékosokra voksoltak. Lehet, hogy például egy Stanca jobb beállós, mint Begoña, vagy akár Lecusanu jobb alaphelyzetben Signaténál, de egy nyolcadik helyezett csapat játékosainak nem szokás odaadni az Allstar-helyet. Posztnova kiemelése egyértelmű volt, nagyon nagyot játszott Kínában; ha nem MVP, akkor a balátlövő vagy az irányító posztján is díjazhatták volna.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. február
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP