Fiatalok, akik meg akarják mutatni 2010.01.04.


Az Alcoa FKC 23 góljából 13-at Tilinger Tamara szerzett a Veszprém-Barabás KC elleni bajnokin. A fehérváriak irányítója a fájó vereség ellenére a fiatalok mentalitását dícsérte. Az FKC vasárnapi keretében Pumi a maga 20 évével és 11 hónapjával az ötödik legidősebb játékos volt, míg a csapat átlagéletkora alig egy hónappal haladta meg a 20 évet.

„Örülök, hogy jól ment a játék, viszont kikaptunk egy olyan mérkőzésen, ahol győzelmet vártam. Úgy érzem a szívem belsejében, hogy meg tudtuk volna verni ezt a Veszprémet... Lehet, hogy egy kicsit elfáradtunk a végén, meg rutintalanok vagyunk, hiszen még én is csak húsz éves vagyok, de azt éreztem a lányokon, hogy kicsit jobban izgultunk a kelleténél. Nyerhettünk volna...“

Hol ment el a meccs?

„A második félidő elején megléptek több góllal, amit már nem bírtunk visszahozni. Az első félidőben is ők kezdtek jobban, de akkor még volt erőnk felállni. A második félidő elején nem is tudom igazán megmondani, hogy mi történt... Hiányzott a védekezésünkből az agresszivitás, többet kellett volna faultolnunk.“

Két kezdőember csak a lelátóról nézhette a mai mérkőzést...

„Velük alighanem legyőztük volna a Veszprémet, de nem panaszkodhatunk a többiekre sem, mert úgy gondolom, egy igazi hajtós gárda vagyunk most, akik győzni akarnak; fiatalok, akik meg akarják mutatni, hogy ide valóak.“

Az új év nem a legjobban indult ezzel a hazai vereséggel, mit vársz a tavaszi fordulóktól?

„Nagyon remélem, hogy ez volt az első és az utolsó meccs idén, ahol kikaptunk! :) Komolyra fordítva a szót, jövő héten jön a Hunnia, ellenük mindenképpen nyernünk kell. Nem szabad lebecsülnünk őket, hiszen bárkinek lehet jó napja, és a mi csapatunk is fiatal. Minél előbb nyomatékosítanunk kell majd a szombati meccsen velük, hogy itt Fehérváron nem nyerhetnek!“

fkc.hu
fotó: Fehér Viktor (a képen: Tilinger Tamara)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2020. október
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP