Ifimeccs néhány felnőttel 2010.01.10.


Zsigmond Vivien korábbi kilenc felnőtt NBI-es bajnokiján két gólt szerzett; szombaton a Hunnia ellen azonban négyszer volt eredményes az Alcoa FKC ifjúsági válogatott játékosa. A 17 éves átlövő kisebb műtét után, kéthetes kihagyást követően tért vissza, és nyújtott nagyon jó teljesítményt egy – Vivit idézve – pár felnőttel kiegészített ifimeccsen“.

„A Hunniában, akárcsak nálunk, nagyon sok a fiatal játékos, ezért olyan volt, mint ha egy ifimeccs lett volna, pár felnőttel kiegészítve. Szerintem egész jó meccset játszottunk, bár a védekezésünkön lett volna még javítanivaló. Több ehhez hasonló könnyű meccsünk már biztosan nem lesz idén! A fiatalok most nagy lehetőséghez jutottak, és szerintem éltek is vele. Próbáltam én is a tőlem telhetőt megtenni, persze voltak hibáim, de mindenki hibázik, anélkül nem lehet játszani. Igyekszem a hibáimat folyamatosan javítani, ami pedig jó, azt továbbvinni.“

A napokban tértél vissza egy kisebb műtét után. Száz százalékos állapotban vagy már?

„Azért még érzem a lábam; épp három hete műtöttek meg. Még nem olyan erős a lábam, mint volt, de érzem, hogy fokozatosan javul.“

Pontosan milyen sérülésed volt?

„A bal térdemben levált egy porc, és azt kellett kiműteni, mert zavart a játékban, és fájdalmas is volt.“

Fokozatosan növeltétek a terhelést, hiszen múlt héten még csak az ifin, most már a felnőttön is játszottál!

„A múlt hét elején kérdezte Attila [Mihály Attila, az ifi csapat edzője – szerk.], hogy merem-e vállalni a játékot a Veszprém ellen, majd abban maradtunk, hogy ha elsején elkezdhetem az edzéseket, akkor játszom. Mivel el tudtam kezdeni akkor, így az ifin már játszottam is múlt vasárnap. Ezen a héten már végig edzettem, így most Só [Sótonyi László, vezetőedző – szerk.] is berakott a felnőttre.“

A következő két fordulóban nagyon nehéz dolgotok lesz, előbb Debrecenbe majd Vácra utaztok. Mit vársz ezeken a meccseken?

„Az esélytelenek nyugalmával megyünk, nem hárul ránk semmilyen teher, csak örülhetünk, ha sikerül meglepetést okoznunk.“

fkc.hu
fotó: Fehér Viktor (a képen: Zsigmond Vivien)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP