Két nagyon különböző vereség 2010.01.31.


Közel tíz év elteltével újra fehérvári mezben szerepelt NBI-es bajnokin Gabnai Melinda. A rutinos átlövő már a szerdai MK-mérkőzésen is pályára lépett, így belülről értékelte az Alcoa FKC két eheti vereségét: míg a kupában kötelező győzelmet szalasztott el a csapat, szombaton olyan meccsen maradt alul, melyből sok pozitívum menthető át a Kiskunhalas elleni bajnokira.

„Korábban játszottam már Fehérváron, valamint az NBI-ben is kézilabdáztam több, mint tíz évet. Azóta sem hagytam abba a sportolást, másodosztályban végig játszottam. Idekerülésem most annak köszönhető, hogy nagyon kevés embere van az FKC-nak, sok a sérült, sok a fiatal és ezért kerültem képbe. Rutinommal remélhetőleg tudok segíteni a csapaton, akár csak már azzal is, hogy összefogom vagy megnyugtatom a többieket a pályán.“

Felvázolnád nekünk eddigi pályafutásodat?

„A Dunaferrben nevelkedtem, serdülő és ifi is ott voltam, majd a felnőtt csapatban is szerepeltem négy évet. Huszonnégy évesen kerültem Székesfehérvárra, akkor még Köfém volt a nevük, majd lett később Cerbona; itt Fehérváron is négy évet játszottam. Utána kimentem külföldre, három évig Franciaországban kézilabdáztam. Mikor onnan hazajöttem, azt hittem abba is hagyom majd a sportot, mert akkor született kisfiam, vele kihagytam két évet. Ezt követően mégis visszaálltam – igaz, már csak a másodosztályba.“

Civil életedről mit tudhatunk?

„Kisfiammal és férjemmel Székesfehérváron élünk, már akkor letelepedtünk párommal a városban, amikor a Köfémhez igazoltam, majd Franciaországból is ide jöttem haza. A külföldi évek során megszerzett nyelvtudásom felhasználva elvégeztem egy franciatanári szakot a főiskolán, és jelenleg is franciatanárként dolgozom, az Alcoában tanítok. Közben idegenvezetőnek is tanulok, ezzel is szeretnék foglalkozni, szintén francia nyelven. Ezek mellett űzöm a sportot.“

Már két mérkőzésen is túl vagy régi-új csapatodban, ám sajnos ezeken nem úgy alakult az eredmény, ahogy a fehérvári szurkolók remélték. Mik a Hódmezővásárhely és a Békéscsaba elleni meccsek tapasztalatai?

„Két teljesen különböző mérkőzés volt, a szerdai kupameccsen sokkal nagyobb volt a teher a csapaton, azt kötelező lett volna hozni, ami sajnos görcsösségbe ment át, megremegtek a kezek. A mai mérkőzés nagyon jól indult, ez a tűz és agresszivitás, ami főleg az első félidőben volt érezhető, nagyon jó volt, és át kellene mentenünk a hozható meccsekre is. Természetesen minden meccs megnyerhető, de úgy gondolom, a Békéscsaba erősebb most a Fehérvárnál. Nagyon sok pozitív jel volt a mostani meccsen, ha így tudunk játszani a Békéscsaba ellen, akkor úgy hiszem, lesz itt még sok jó élmény, ami a közönségnek is tetszeni fog. Összeszedetten játszottunk az elején, de aztán sajnos nyert a jelenleg erősebb csapat.“

Hogyan fogadtak új csapattársaid?

„Nagyon kedvesen. Remélem, sikerül majd beilleszkednem annak ellenére, hogy jóval idősebb vagyok a többieknél, és bízom benne, tényleg segítségnek fogják fel azt, amit próbálok hozzátenni. Egy aranyos, fiatal társaságot ismertem meg eddig.“

Hogy érzékeled, milyen a csapat hangulata a sorozatos vereségek után. Mennyire érezhető csalódottság a csapaton?

„A szerdai kupakiesés után mindenkin érezhető volt a csalódottság, de a mai meccsből – úgy láttam – mindenki a pozitívumokat igyekezett levenni. Mindenki látta magán és a csapaton, hogy így is tudunk játszani! Ebből mindenképpen erőt kell meríteni, és a jót kell elrakni. Sajnos, amikor egy csapat több vesztes meccsen van túl, akkor azért rosszabb az ember kedve, de pont itt lehet nyerő dolog az, hogy javarészt fiatalok alkotják a keretet, mert hamar túllendülnek, összeszedik-összeszedjük magunk.“

Szerdán a kieső helyen álló Kiskunhalashoz látogattok, mit vársz a meccstől?

„Már a mostani meccs előtt is mondogattuk bent az öltözőben, hogy ott nyernünk kell. Nagyon bízom, hogy ezt kivétel nélkül mindenki így érzi. Igaz, hogy idegenben játszunk, de azt a két pontot mindenképpen be kell gyűjtenünk. Lehet, hogy pont jókor volt ez a Békéscsaba elleni meccs, mert ha ezt az agresszivitást átvisszük, akár már csak védekezésben, ami ma jellemző volt ránk a meccs nagy részén, akkor egy nagyobb arányú győzelmet is arathatunk. Biztos vagyok benne, hogy odatesszük magunkat, nagyon akarni fog mindenki, és akkor csak a miénk lehet a győzelem.“

A mai fordulóval a 9. helyre csúszott vissza az FKC. Mit gondolsz az alapszakasz végére hova juthat a csapat?

„Én egy jó középcsapatnak látom az FKC-t, semmiképp nem lehetünk a legvégén, és szerintem nem is erre vagyunk hivatottak. Nagyon sok jó dolgot tudnak csinálni ezek a fiatal és tehetséges játékosok. A középmezőnyben van a helyünk, annál lejjebb nem adhatjuk!“

fkc.hu
fotó: Fehér Viktor (a képen: Gabnai Melinda)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP