Fruzsi (eddigi) legfontosabb gólja 2010.02.12.


Fél perccel a meccs vége előtt, 29-29-nél fehérvári időkérés, majd amikor csak néhány másodperc van hátra a mérkőzésből, Laima Bernataviciute pattintott passzt ad a védők mögött a jobbszélre, amiből Azari Fruzsina megszerzi a csapata 30. gólját, amire az FTC már nem tud válaszolni, így 30-29-re győz az Alcoa FKC…

Lőttél e már ennél fontosabb gólt?

„Még soha életemben! Annyira jókor jött, hogy szinte hihetetlen. Nagyon örültem neki, mert előtte kihagytam pár helyzetet...“

Kenyeres Fannival nagy csatát vívtatok!

„Igen, ő nagyon erős játékos, és bizony sokszor alulmaradtam vele szemben egy az egyben. Van még mit gyakorolnom, ebből is látszik…“

Mi volt az a kis nüánsz, ami a Ti javatokra döntött a Fradi ellen?

„A csapatjáték! Annyira jól éreztem magam a pályán, igazi közösséget alkottunk. Brigi hetest védett, Pumi, Vincze Meli, Laima, Betti is nagyon jó volt, lőtték a gólokat. A fiatalok is kivették a részüket a győzelemből.“
 
A csapat vezetésében változás történt, és azóta két meccs, két győzelem... Szabad ebből valami következtetést levonni?

„Nem, semmi esetre sem szabad ilyen egyértelmű párhuzamot vonni a kettő között. Az biztos, hogy új impulzusokat kaptunk, és az új edzőnek mindenki bizonyítani akar. Ami a legfontosabb, hogy csapat tudtunk lenni, és vertnek tűnő helyzetben sem adtuk fel. Kétgólos hátrányban is voltunk a vége előtt nem sokkal, de felálltunk, és mindig tudtunk válaszolni a Fradi góljaira.“

Ez a két pont sokat segíthet a középső házba jutásnál...

„Eszméletlenül kellett, és nagyon nagy fegyvertény, hogy győztünk. Jövő szombaton megyünk Dunaújvárosba, azután a meccs után még tovább tisztul a kép…“

Ez egy különös meccs lesz Számodra...

„Igen, sőt többünknek, hiszen Vincze Meli, Pumi, Angi és Ticsy is játszott ott korábban, de oda is győzni megyünk, más célunk nem lehet. Az Újváros ráadásul nagyon jó formában van, ugyanakkor remélem, lassan elmondhatjuk, hogy mi is formába kerültünk. Azt biztosra vehetjük, hogy nagyon nagy csatát fogunk vívni a pontokért. Szükség lesz az egyéni jó teljesítményekre és az összetartásra egyaránt.“

fkc.hu
fotó: Fehér Viktor (a képen: Azari Fruzsina)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP