Koreára készülve 2010.04.03.


A junior válogatott eheti összetartásának programjában két felkészülési mérkőzés szerepelt Horvátország ellen. Az umagi találkozókon Horváth Bernadett és Németh Kriszta személyében két Alcoa FKC játékos is pályára lépett. A 24-23-as vereséggel és 32-23-as győzelemmel végződött meccsekről a válogatott újonca (Kriszta) és oszlopos tagja (Betti) egyaránt megosztotta velünk élményeit.

Németh Kriszta, az Alcoa FKC átlövője:

„Az első félidőben nem játszottam, de a második félidőben betett Róth Kálmán. Annyit kért, hogy minél többet lőjek; mondta nem lesz semmi baj, ne izguljak, ne féljek, sikerülni fog! Így is álltam hozzá, igazából nem volt mitől félnem, nagyon élveztem a játékot, igaz védekezni nem nagyon maradtam a pályán, csak támadtam. Balátlövőt játszottam, Drávai Gyöngyit váltottam. Úgy érzem, jól ment a játék, sikerült három gólt is lőnöm. A második meccsen viszont sajnos talán vagy tíz percet lehettem csak a pályán, ekkor a védekezés ment jobban, egy gólt lőttem, utána kicsit kiment a térdem. Ma nem is edzhettem a többiekkel.“

Hogyan történt, és mennyire komoly a sérülés?

„Megfogtak minket – Hornyák Dórit és engem – emberfogással, majd egy befutásnál meglöktek két kézzel; sajnos ott maradt a lábam, és kifordult a térdem. Ezen a héten már nem edzhetek, de jövő héttől folytatom az FKC-val a munkát. Már a hétközi ifi rájátszás meccsen is szeretnék ottlenni, valamint a szombati felnőttön is.“

Nagyon hosszú, 400 km-es utazás után léptetek első nap pályára a junior válogatottal Umagon, ami a két meccs eredményén is igencsak meglátszott! (24-23 majd 23-32)

„Valóban nagyon hosszú volt az utazás, nem számítottunk rá, hogy ilyen hosszú lesz. Kicsit nyomottak voltunk, meglátszott a teljesítményünkön, még így is, hogy már hozzá vagyunk szokva a sok utazáshoz. A második meccsre kipihentük magunkat, és az már jól sikerült.“

Újoncként hogy fogadtak a társak?

„Nagyon jól! Többségük ellen már rengetegszer játszottam, rég ismerjük egymást, tudjuk mire vagyunk képesek. Semmi különleges nem volt, nagyon jól éreztem magam a válogatottnál.“

Mi a junior válogatott programja a folytatásra?

„Legközelebb már csak a bajnokság vége után találkozunk, akkor lesz egy négyhetes felkészülés a nyári világbajnokságra.“

Hogy látod, lesz esélyed bekerülni az utazókeretbe?

„Addigra visszatérnek azok is, akik most sérültek voltak, így nem tudom megmondani. Ha Róth Kálmán behív, akkor nagyon szívesen megyek, és nagyon fogok örülni neki!“


Horváth Bernadett, az Alcoa FKC beállója:

„Az első meccs egygólos vereségét annak számlájára írom, hogy előtte nyolc órát utaztunk Nagyatádról a horvátországi helyszínre, ráadásul este fél nyolckor volt a meccs. A fáradtság miatt nem voltunk olyan állapotban, hogy meg tudjuk nyerni azt a meccset. Másnapra kipihentük magunk, délelőtt edzettünk egyet, az előző napi vereség miatt mindenki jobban odarakta magát, és nagyon jó meccsen fölényesen nyertünk.“
 
Neked is a második meccsen jobban jött ki a lépés!

„Igen, az első meccs fáradtságát kipihenve, a második napon sokkal jobban ment a játék. Elkaptam a fonalat, védekezésben is jobb teljesítményt nyújtottam, és mondhatni minden összejött.“

Góljaid többségét lerohanásból vagy a falból lőtted?

„Meg tudom mondani pontosan is! Az első egy lerohanás gól volt, a második és a harmadik beállóból, a negyedik pedig betörés után született.“

A házigazda horvát válogatott milyen erős ellenfél?

„Jó, összeszokott csapat, akik nagyon keményen védekeznek, és nagyon lelkesek.“

A magyar válogatottnál a tavaly nyárihoz képest két jelentős változás történt, Kovacsics Anikó és Zácsik Szandra felkerültek a felnőtt keretbe. A két kulcsember elvesztését mennyire érzitek meg?

„Természetesen nagyon hiányzik Misi és Szandi is, de mindkét poszton vannak megfelelő játékosok, akik képesek lehetnek a helyettesítésükre. Még biztosan nem tudjuk, hogy végül elengedik-e őket a felnőttektől… Reméljük, igen; de ha mégse, akkor bízunk benne, hogy nélkülük is meg tudjuk oldani az előttünk álló feladatot, a koreai VB-t.“

Tavaly itthon az Európa-bajnokságon nagyon szép sikert értetek el, idén mi lehet a csapat célja?

„Szerintem ugyanaz a cél, döntőt játszani! Igaz, most jóval kevesebb idő lesz az edzőtáborozásra: a tavalyi hét héttel szemben csak négy hétig készülünk együtt a világbajnokság előtt. Mindenki önállóan is megkezdi majd a felkészülést az alapozásra, mert úgy sokkal könnyebb lesz. Ha mindenki komolyan veszi – márpedig mindenki komolyan veszi – akkor most is szép sikereket fogunk elérni.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. február
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP