Edzői nyilatkozatok 2010.04.11.


Az Alcoa FKC – Siófok KC mérkőzésen Varga József mindössze 20%-át látta viszont annak, amit csapatával eltervezett, és nagyon reméli, hogy a héten bejelentett szezonvégi edzőcsere nem befolyásolta játékosait. Mihály Attila szerint a kiváló csapatteljesítménynek és a felszabadult, de nagyon motivált hozzáállásnak köszönhető elsősorban a fölényes fehérvári siker.

Varga József, a Siófok KC vezetőedzője:

Miben látta a meglepően súlyos vereség okait?

„A meglepően súlyos vereség meglepően rossz játékkal és meglepően katasztrofális helyzetkihasználással párosult.“

A héten volt egy bejelentés csapatuknál, mely szerint a nyártól edzőváltásra kerül sor. Ez kihatással lehetett a játékukra?

„Röviden: remélem nem! Nem hiszem, hogy erről lenne szó, mert profi sportolókról van szó, ez egy ilyen mérkőzés volt most...“

A Fehérvár nagyon gyorsan és látszólag könnyen lőtte góljait, míg a Siófok megküzdött a hazaiak fala előtt szinte minden góljáért. Miért?

„Nem ütköztünk kellő hatékonysággal. Az előző, alapszakaszbeli meccsünkhöz viszonyítva maximum húsz százalékát tudtuk annak megvalósítani, amit elterveztünk, és ami szükséges lett volna.“

Ez az eredmény mennyire lehet kihatással az idei céljaikra?

„Semennyire. Lenyilatkoztam korábban is, az nem lehet reális elvárás, hogy a rájátszásban újra oda-vissza verjük a Dunaújvárost és Fehérvárt azért, mert az alapszakaszban sikerült. Akkor kijött minden, most a mai meccsen például semmi sem sikerült. Ezt a mérkőzést gyorsan el kell felednünk, és remélhetőleg a folytatásban ugyanazt az arcát mutatja a csapat, mint az alapszakaszban.“


Mihály Attila, a Alcoa FKC vezetőedzője:

Ilyen fölényes győzelemre talán legszebb álmaidban sem számíthattál...

„Nem, nem is gondoltam ilyenre. Egy nagyon jó csapatteljesítményt láttunk ma, és jobban is haraptunk, mint az elmúlt időszakban. Csapatként ma mindenképp jobbak voltunk a Siófoknál, és emellett volt jó néhány kimagasló egyéni teljesítmény is nálunk. Név szerint senkit sem akarok kiemelni, bár lehetne mind mezőnyben, mind kapuban, de a csapat a legfontosabb.“

Egy hónappal ezelőtt is megmérkőztetek ugyanitt a siófokiakkal, de akkor egész más eredmény született. Ez mennyire lehetett pluszmotiváció a lányoknak?

„Úgy jöttünk bele a rájátszásba, hogy a minimális tervet teljesítettük, nincs már a csapaton teher. Nem nagyon volt már vesztenivalónk, és ez a felszabadultság fontos tényező. A Siófok ellen még nem tudtunk nyerni idén, bár mindkétszer szoros meccset játszottunk, de eddig mindig alulmaradtunk. Ez is természetesen közrejátszott, motiválta a csapatot a sikerre.“

Mik a kilátások a hátralévő meccsekre?

„Nem akarok másképp belemenni a többi meccsbe sem. Azt várom, hogy a lehető legjobbunkat nyújtsuk, felszabadult játékot szeretnék látni, és a lehetőségeket próbáljuk megragadni. A következő fordulóban a Fradihoz megyünk Budapestre. Egy jó csapat lesz az ellenfelünk – azt várom, hogy játsszunk velük egy jót. Ebből bármi kijöhet!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP