Szezonzáró kapus-kirándulás 2010.06.03.


Sugár Tímea a szezon lezárásaként kétnapos ausztriai utazással lepte meg tanítványait. Az Alcoa FKC hat kapusának – Cziráky Fanninak, Dancs Nórának, Király Diánának, Réty Lillának, Szikora Melindának és Trimmel Brigittának – számos gyönyörű élménybe volt része Wachauban és Salzburg mellett, a világ legnagyobb jégbarlangjában.

Sugár Tímea az utóbbi három szezon mindegyikében BL-mérkőzéssel egybekötött bécsi kirándulást szervezett tanítványainak; az Alcoa FKC kapus-edzője ezúttal ráadásként még egy szezonzáró túrával is kedveskedett a klub hálóőreinek.

„Nagyon-nagyon jó élményben volt részünk, gyönyörű helyeken jártunk. Susu [Sugár Tímea] szervezte ezt a kétnapos ausztriai utat nekünk, felnőtt, ifi és serdülő kapusoknak. Susu úgy megszervezte az egészet, hogy egyetlen üresjárat sem volt a két napban, egy perc sem, ahol unatkoztunk volna!“ – kezdte a beszámolót Szikora Meli.

Az első nap eseményeiről Dancs Nóri mesélt: „Korán reggel, hat órakor indultunk Fehérvárról. Először Dürnstein várat másztunk meg, aztán körülnéztünk a faluban, ahol sárgabarackból készült különlegességek – lekvártól a pálinkáig – a helyi specialitások. Weissenkirchenben kóstoltunk egy kis bort, majd a melki apátságot jártuk be.“

A wachaui barangolás után az Amstetten melletti Allhartsbergben volt a csapat szállása. „Gyorsan leraktuk a cuccokat, majd a Sonntagberg csúcsán lévő bazilikát néztünk meg. Este vacsorát készített és játékokat szervezett nekünk Susu és [Rezsnyák] Csabi: tészta volt a menü, utána pedig activityztünk.“ – folytatta Nóri, aki a tőle a pályán megszokott módon, a társasjátékban is bravúrokat mutatott be. „Ez nem csak rajtam múlt, hanem jók voltak a csapattársaim. [Kynsburg] Zoli, [Trimmel] Brigi és [Cziráky] Fannika gyorsan kitaláltak mindent, hál‘Istennek.“

Trimmel Brigi a sok szép élmény közül a második nap fénypontjáról, a werfeni jégbarlangról számolt be részletesen: „Mindent ki lehetne emelni, annyira jól éreztük magunkat. Hihetetlenül szép környéken voltunk, annyi képet csináltam, amennyit talán még egyszer sem. A legjobb talán az Eisriesenwelt jégbarlang volt. Nagyon magasan, 1800 méteren van a barlang bejárata; ahogy lenéztünk, láttuk, hogyan száll fel a pára és ahogy kijöttünk, már tiszta köd volt minden. A barlang nagyon szép volt, már a bejáratnál lehetett érezni, ahogy áramlik kifelé a hideg, hiszen belül nyáron sem emelkedik nulla fok fölé a hőmérséklet. Hatalmas a barlang, egy kilométere járható be, de további 41 kilométerrel beljebb nyúlik a hegybe, melynek a csúcsa a barlang tetejétől 400 méterre van.“

„A barlanghoz egy jó órás túra keretében értünk fel, közben Ausztria egyik legmeredekebb felvonóján is utaztunk. A barlangban hétszáz lépcsőt kellett fel- és lefelé is megtennünk. Nagyon hideg volt a barlangban, de mindenki jól bírta a túrát. Vasárnap késő este, 11 óra körül fáradtan de élményekkel feltöltődve értünk haza.“ – tette hozzá Meli.

Míg Meli először vett részt „kapus-kiránduláson“, a többiek már „rutinnal“ rendelkeznek ebben. Nóri így foglalta össze a különbségeket: „Ez most teljesen másmilyen volt. Eddig mindig egy napra mentünk Bécsbe, ahol először kulturális programok voltak, majd megnéztük egy Hypo BL-meccset. Ezúttal csak kultúrprogramok voltak, amik még inkább segítenek egymás megismerésében és abban, hogy ellazuljunk a hosszú év után. Nagyon jó volt ez a kirándulás, amit köszönünk Susunak!“

További képek a Facebookon:
http://www.facebook.com/album.php?aid=220892&id=351260826272
http://www.facebook.com/album.php?aid=21173&id=100000499911497

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP