Még hiányzik az összeszokottság 2010.06.18.


A Szikora Melindát és Tilinger Tamarát is a soraiban tudó B-válogatottunk szerdán három góllal alulmaradt Dél-Korea juniorválogatottjával szemben. A mérkőzés érdekessége, hogy mindkét csapat olyan világbajnokságra készül, melynek házigazdája lesz: az egyetemi és főiskolás vb-t Nyíregyházán, a juniorokét Dél-Koreában rendezik ezen a nyáron.

Szikora Melinda, az Alcoa FKC kapusa:

„Hétfőtől Tatabányán megkezdtük a felkészülést a világbajnokságra. A sportcsarnoktól alig pár méternyire lakunk, Pumival kerültem egy szobába. Minden nap kettőt edzettünk máig, ma csak egyet. Délelőtt szabadprogramunk volt, megnéztük a várost egy kicsit. Holnap szintén egy edzésünk lesz, délután a hétvégére mehetünk haza. Hétfőtől már Nyíregyházán folytatjuk.“

Tegnap lejátszottatok egy edzőmérkőzést is…

„Igen, délután öt órától Tatán megmérkőztünk Dél-Korea junior válogatottjával, sajnos kikaptunk 28-31-re. Mindhárom kapusunk 20-20 percet védett, ahogy előre megbeszéltük, és ahogy máskor is szokás a főiskolás edzőmeccseken. Kezdőként léptem pályára, erős izomlázam volt, hiszen közel sem vagyunk még csúcsformában. Az egész csapatra igaz, hogy nem most voltunk a legjobbak, tudunk ennél sokkal jobban is teljesíteni. Voltak periódusok, amikor jobban ment, és voltak kevésbé jó perceim, közepesnek mondanám saját játékomat. Remélem, később jobb lesz!“
 
Nagy csalódás volt a vereség a Nálatok fiatalabb generációt képviselő ellenféllel szemben?

„Az eredmény miatt mindenképpen csalódtunk kicsit, de ők már több ideje készülnek együtt, az összeszokottságuk sokkal előbbre tart. Erre azonban nem szabad fognunk a vereséget, hiszen mi mégiscsak egy felnőtt B-válogatott vagyunk. Bízunk benne, hogy az edzőtáborban jobban eggyé forr csapatunk, és ha egységessé válunk, egy ilyen erősségű csapat ellen simán tudunk majd nyerni.“


Tilinger Tamara, az Alcoa FKC irányítója:

„Természetesen nem örültem én sem az eredmény miatt. Egyértelműen abban látom a vereség okát, hogy nagyon sok ziccert hagytunk ki. A védekezésünk sem volt igazán acélos, de ez a mérkőzés nem a védekezésen ment el. Három napja voltunk együtt, öt edzésünk volt a meccs előtt, ehhez képest a védekezésünk nem volt olyan rossz. Csalódást okozott a vereség, de ebből is építkeznünk kell.“

Mennyire volt érezhető az összeszokottság hiánya?

„Jelen volt bizonyos helyzetekben, de úgy gondolom, a hátralévő tíz nap elegendő lesz ennek javítására; nem lesz ebből probléma, össze fogunk szokni a vb kezdetére. Mindenkit ismertem már korábbról én is, például Temes Bernivel játszottam együtt még a Dunaferrben, másokkal a korosztályos válogatottban. Varga Józseffel is dolgoztam már, jól megértjük egymást. Nincsen probléma, mindenki végzi a dolgát, és megpróbáljuk megnyerni a vb-t!“

Ezúttal is, mint a felnőtt válogatottnál, átlövőként voltál pályán?

„Többnyire igen, de ez semmilyen problémát nem jelent számomra. Örülök neki, ha játszhatok, bárhova is raknak be. Sérülések miatt több átlövő is kiesett a szokásos keretből [Szekeres Klára, Valovics Nóra és Kovács Adrienn – szerk.], de úgy gondolom, meg tudjuk oldani a feladatot.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2021. január
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP