Ázsiaiak után, Ázsia előtt 2010.06.22.


Horváth Bernadett, az Alcoa FKC beállója a junior válogatottal készül a Dél-Koreában megrendezésre kerülő világbajnokságra. Róth Kálmán tanítványai a múlt héten Tatán, illetve Tatabányán pont a koreaiakkal mérték össze kétszer a tudásukat, így a Bettivel folytatott beszélgetésünk középpontjában is az ázsiai ország kézilabdája állt.

„Múlt héten hétfőn, június 14-én kezdtük meg a felkészülést, amely négy hétig fog tartani. Az első két hétben naponta három edzésünk van: reggel futóedzés, délelőtt medicin, délután pedig taktikai jellegű edzés.“

Az első hét végén Tatán, majd Tatabányán két mérkőzést is játszottatok a hazánkban készülő dél-koreai junior válogatottal…

„Egy nagyon jó válogatottat ismertünk meg, akik már hosszabb ideje készülnek együtt, mivel náluk lesz a világbajnokság. Összeszokott, nagyon gyors lábú, profi csapatról van szó, de remélem, ha már itthon nem sikerült, majd a vb-n megverjük őket.“

A mostani felkészülési meccsek közül az elsőn öt, a másodikon viszont már csak egy góllal kaptatok ki. Mi volt a javuló tendencia oka?

„A koreaiak már a harmadik meccsüket játszották egymás után, mivel előttünk a B-válogatottal is megmérkőztek Tatán. Talán kicsit az is benne volt, hogy elfáradtak, mi pedig pénteken jóval jobban játszottunk, mint csütörtökön. Felkészültebbek voltunk, nem ért minket meglepetésként, hogy milyen gyors lábuk van.“

Az ázsiai csapatok ellen mi vezethet sikerre?

„Három dolog: a futás, a futás és a futás!“

Mennyire szokatlan az európai ellenfelekhez képest az ő játékuk?

„Nem vagyunk hozzászokva, én például most játszottam először ázsiai csapat ellen. Nagyon furcsa, ahogy már mondtam, lábbal elképesztő gyorsak, ráadásul elég picik és könnyűek, így a megszokott taktikai szabálytalanságokat szinte nem is lehet elkövetni ellenük.“

Mennyire várod magát az utazást?

„Nagyon várom már, hiszen nem mindennapi alkalom, hogy valaki kijusson Dél-Koreába, főleg a fővárosába, Szöulba. Július 9-én utazunk ki, a vb pedig július 17-től augusztus 1-ig fog tartani. Remélem, nagyon jó eredménnyel tudjuk emlékezetessé tenni ezt a világbajnokságot!“

Mi lenne ez az eredmény?

„Kedvezőnek mondható a csoportsorsolásunk, igazából csak a spanyolok, akik komoly ellenfélnek számítanak, így az innen való továbbjutás mindenképp a minimális elvárás. Mivel a tavalyi Európa-bajnokságon döntőt játszottunk, ezért szerintem a legjobb négy közé most is odaérhetünk, legalábbis bízom benne.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP