Két nap alatt két győzelem 2010.06.30.


Főiskolás válogatottunk két magabiztos győzelemmel kezdte meg a szereplését a világbajnokságon. Így Csengeren Románia ellen nyolc, Nyíregyházán Japánnal szemben tíz gólos sikernek volt részése Szikora Melinda és Tilinger Tamara. A keddi mérkőzés után Pumi foglalta össze az első két nap tapasztalatait…

Tilinger Tamara, az Alcoa FKC irányítója:

„Nagyjából összeállt a csapat, összeszoktunk. Tegnap a románok ellen nagyon jól védekeztünk és a támadásokat is pontosan hajtottuk végre, aminek köszönhetően nagyarányú győzelmet értünk el. A mai meccs eleje kissé nyögvenyelős volt, fülledt volt a csarnokban is, és nekünk már a második meccsünk volt, míg a japánok most játszottak először a tornán, mivel tegnap szünnapjuk volt. Nagyon örülök, hogy végül biztos győzelemmel zártuk a mai napot is; bízom benne, hogy a többi meccs is legalább így fog sikerülni. Mivel nekem ez az első főiskolás világbajnokságom, most tapasztalom először, hogy milyen jó a hangulat a csapatok között. Azonban mégiscsak egy vb, ahol jó lenne aranyérmet szereznünk!"


1. forduló:
Magyarország – Románia 36-28 (21-13)
Csenger, 400 néző

Magyarország: Szikora, Király, Hoffmann (kapusok), Tilinger 10, Temes 6 (4), Csáki V. 5, Cifra 3, Hornyák 3, Sopronyi 3, Kazai 2, Kelemen 2, Orbán A. 1, Vasas 1, Balogh B.

Románia: Smedescu, Suba (kapusok), Geiger 9 (1), Tacalie 9, Burghel 3, Brinzan 2, Marin 2, Carstea 1, Drutu, Paraschin, Pop, Zamfir.

Kiállítások: 12 perc; 6 perc
Hétméteresek: 4/4; 1/2


2. forduló:
Magyarország – Japán 32-22 (19-11)
Nyíregyháza, 250 néző

Magyarország: Király, Hoffmann, Szikora (kapusok), Hornyák 6 (1), Sopronyi 6, Balogh B. 3, Cifra 3, Kazai 3. Kelemen 3, Orbán A. 3, Tilinger 3, Csáki V. 1, Vasas 1.

Japán: Shihara, Totsuka (kapusok), Hayakawa 3, Inaba 3, Ishii 3. Maeda 3 (1), Tarui 3 (2), Yoshida 3, Gima 1, Hara 1, Kamakura 1, Yamada 1, Kobayashi, Takahashi.

Kiállítások: 4 perc; 2 perc.
Hétméteresek:1/4; 3/4

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP