Egy misztikus forgatás 2010.07.21.


A Viasat3 hétfőn éjfélkor mutatta be Danny Blue műsorának első részét, melyben az Alcoa FKC három játékosa is szerepelt. Rádl Tímeának, Zsigmond Viviennek és Becséri Kittinek egy országra, számra, illetve színre kellett gondolnia, melyeket egytől-egyig eltalált az ismert mentalista. Kitti trükköt nem látott, és magyarázatot sem talál a forgatáson tapasztaltakra…

Becséri Kitti, az Alcoa FKC irányító-átlövője:

„Nem tudtuk igazából, mire számítsunk, de örültünk amikor [Mihály] Attila szólt, hogy van egy ilyen lehetőség. Csak annyit tudtunk, hogy Danny Blue-nak lesz egy új műsora, de minden mást csak a helyszínen tudtunk meg. Nagyon élveztük a forgatást, hihetetlen élmény volt belülről átélni. Nagyon sokat segített nekünk Danny és a producer is a forgatás során. A tv-adásban csak egy rövid részt láthattunk, de ennél jóval többet forgattunk, mintegy 50 percig tartott a felvétel. Úgy gondolom még mindig, hogy lehetetlen valakinek a gondolataiban olvasni, nyilván van egy hatodik érzéke, ami fejlettebb az átlagosnál, de ilyen szerintem akkor sem létezhet…“

A misztikus dolgokban egyáltalán nem hiszel?

„Vannak dolgok, amikben hiszek, és olyanok is, amikben nem igazán. A gondolatolvasásban pont nem!“

Kellett gondolnotok egy színt, egy országot és egy számot, amiket kivétel nélkül eltalált Danny. Mégis miből jöhetett rá akkor?

„Mindenkivel beszélt előtte egy kicsit, de ez csak a forgatás miatt volt, hogy ne izguljunk. Csak annyit mondott nyugodjunk meg, lesz választási lehetőségünk; semmi olyanról nem beszéltünk, amiből kiderülhetett volna bármi is előre. Nagyon titokzatos volt az egész, ugyanúgy nem értettük mi sem, mint a televíziónézők! Rá is kérdeztünk, de nekünk sem árulta el a titkokat. Az biztos, hogy semmilyen csalást vagy trükköt nem vettünk észre.“

Te a színre gondoltál, miért pont a világoskéket választottad?

„Ez az egyik kedvenc színem, nagyon szeretem a kék minden árnyalatát. Öltözködésben is legtöbbször ezt a színt választom, végül is ezért döntöttem mellette.“

Végezetül egy gondolat erejéig az új szezonról…

„Már a harmadik hete dolgozunk; nekünk fiataloknak, akik a felnőttben is játszunk, kell is a szokásosnál hosszabb felkészülés. Lassan következnek az edzőmeccsek, sajnos most kijöttek kisebb sérülések, de teljes erőbedobással dolgozunk. Bizakodva várom a bajnokságot, azt gondolom, nagyon jó évnek nézünk elébe.“

A műsor videója itt tekinthető meg:
http://www.pixter.hu/video?id=21772

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. február
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP