„Annyit kaptam, amennyit vártam“ 2010.07.29.


Érden, az újonc otthonában 30-30-as döntetlent játszott az Alcoa FKC. Az első félidőben hol itt, hol ott volt egy-két gólos előny; a második játékrészben azonban végig a fehérváriak vezettek – esetenként már négy góllal is – de az utolsó másodpercekben hétméteressel egyenlítettek a hazaiak.

Felkészülési mérkőzés
ÉTV-Érdi VSE – Alcoa FKC 30-30 (15-15)
Érd, 300 néző

Érd: Megyes, Schneck (kapusok), Wolf 8 (3), Burai 5 (2), Németh H. 5, Balog 3, Kuridza 3, Őri 3, Pádár 2, Gyetván 1, Ferencz. Vezetőedző: Szabó Edina.

FKC: Szikora, Trimmel (kapusok), Tilinger 6, Vincze 6, Amorim 5, Trishchuk 4 (2), Azari 2, Becséri 1, Bízik 1, Gazdag 1, Lelkes 1, Németh K. 1, Rádl 1, Zsigmond 1, Kapási. Vezetőedző: Mihály Attila.

Hétméteresek: 5/6 (Wolf hagyta ki); 2/2
Kiállítások: 0 perc; 4 perc


Mihály Attila, az Alcoa FKC vezetőedzője:

„Annyit kaptam, amennyit vártam ettől a mérkőzéstől. Edzőmeccseken az eredmény másodlagos, de nyilván azért szerettünk volna nyerni. A célunk az volt, hogy lássunk mindenkit, ezért szinte mindenkinek játéklehetőséget is adtam. Végre nagyjából komplett csapattal tudtunk kiállni; mind védekezésben, mind támadásban sok hiba volt, de látjuk, hogy merre kell mennünk.

Sokan kíváncsian várják Ana Amorim bemutatkozását; Te hogy láttad az első felkészülési meccsen az ő teljesítményét?

„Már az eddigi edzéseken is az volt a benyomásom róla, hogy egy jól iskolázott, intelligens játékos. Nagyon hamar beilleszkedett a közösségbe. Egy meccs mindig más, voltak bizonytalanságai az elején, de ez teljesen természetes. Még nyilván nincs olyan erőállapotban, hogy ennél többet játszassam, és nem is akartam. Meggyőződésem, nagy hasznunkra lesz a bajnokságban!“

A Vác elleni edzőmeccshez viszonyítva ég és föld volt a különbség a csapat játékában…

„A váciak ellen kényszerből az utánpótlás játékosainkkal próbáltuk felvenni a küzdelmet; tény és való, jelenleg ennyi a különbség a két sorunk között. Az is egy hasznos mérkőzés volt, de ugyanazok a gyerekek, most megmutatták, hogy rendszerben, a rutinos társak mellett őket is jól lehet használni. Tíz-tizenöt percekre, és ha tovább fejlődnek, fokozatosan egyre több időre is bevethetőek, nagyon jól megállták ma helyüket, ez mindenképp egy pozitívuma volt a mai meccsnek.“

A további pozitívumok közül minek örültél a legjobban?

„Elég sokat edzettünk, hiszen délelőtt is volt edzésünk és holnap is fogunk délelőtt edzeni, de láttam, hogy nagyon küzdöttünk. A hibákat ki lehet javítani. Nagyon örülök annak, hogy nem álltunk le, folytattuk tovább a játékunkat, ahogy kértem. Annak is örültem, hogy [a sérülés miatt fél évet kihagyó] Kristina Trishchukot és Zsigmond Vivit is tudtam játszatni éles helyzetben. Ezek mindenképpen jó dolgok.“

Holnap szezonnyitó. Mit várhatnak a Köfém csarnokba kilátogató szurkolók az újabb Érd elleni meccstől?

„Nem akarok változtatni az elképzeléseimen, ezt a tesztmérkőzést is szeretnénk felhasználni fejlődésünk érdekében. Természetesen jó lenne nyernünk, de az elsődleges a gyakorlás. Célunk minél több gólt lőni és minél kevesebbet kapni! ;-)“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP