Szikora Melinda megsérült 2010.08.17.


Szikora Melinda térdsérülést szenvedett vasárnap a Nagybánya elleni mérkőzés második félidjében. Az Alcoa FKC RightPhone kapusát egy rossz mozdulat után le kellett segíteni a pályáról. A hétfői MR megerősítette az első diagnózist, miszerint porcleválásról van szó, és egy-két napon belül eldől, hogy szükség lesz-e műtéti beavatkozásra.

Szikora Melinda, az Alcoa FKC RightPhone kapusa:

„Szombaton a Fraditól nagyon csúnyán kikaptunk. Az egész csapat nevében mondhatom, hogy nagyon rosszul játszottunk, illetve elmondhatjuk, hogy a Fradi sokkal jobb volt nálunk. Nekem sem ment ezen a meccsen a védés.

Vasárnap két meccs következett két román csapat ellen; az elsőn az előző napi fejmosás hatására sikerült magunkat összekapnunk, és egy jó meccset játszottunk a Zilah ellen, amit meg is nyertünk. Személy szerint nagyon elfáradtam ezen a hétvégi tornán. A második vasárnapi meccsen, a Nagybánya ellen is én kezdtem, a félidőig még vezettünk, kisebb-nagyobb hibák voltak, de mindenki odatette magát, a hozzáállással nem volt probléma.

A második félidő elején azonban egy rossz pillanatban kicsúsztam, és a hátul lévő lábamon a térdemben – mint utólag kiderült – egy porcdarab levált. Ma [hétfőn] voltam reggel MR-en, ami megállapította a porcleválás tényét, amit már ott a helyszínen, a Fradi orvosa, Dr. Pavlik Attila is diagnosztizált. Voltunk Dr. Abkarovics Gézánál is, aki az MR alapján megállapította, hogy leszakadt ugyan egy darab a porcból, ám szerencsére a szalagokkal nincsen semmi probléma.

A továbbiakat még nem tudom pontosan, hogy alakulnak a dolgok, a vezetőség fog dönteni. Egy-két napon belül eldől, hogy tudom-e folytatni a felkészülést ilyen térddel. Ha nem, akkor nyilvánvalóan meg kell most azonnal műteni; ha viszont a porcdarab nem akadályozza a mozgásomat, akkor várunk vele, és amikor lesz egy hosszabb pihenő a bajnokságban, akkor műttetjük meg. Ez egy rutinműtét, annyi, hogy kitisztítják és kiveszik a porcot; két hétre rá már lehet is vele edzeni, majd újabb két hét múlva pedig már meccset is fogok tudni játszani.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP