„Készen állunk a feladatra“ 2010.08.28.


Azari Fruzsina hat gólt szerzett a Lokomotiva Zagreb ellen a felkészülési időszak utolsó meccsén. A szombaton 18 órakor a Köfém Sportcsarnokban a Békéscsaba elleni mérkőzéssel már a bajnoki pontvadászat veszi kezdetét, mely elé nagy várakozással tekint az Alcoa FKC RightPhone jobbszélsője.

„A válogatottnál számításba vett két kulcsemberünk, Vincze Meli és Tilinger Tami nélkül is megpróbáltuk a lehető legjobbat kihozni magunkból. Nem mentünk rosszul, de sajnos a végét elszúrtuk azzal, hogy kihagytunk ziccereket.“

A Lokomotiva Zagreb a horvát bajnokságban másodikként zárt tavaly, ez a meccs alapján hol lenne a helyük a magyar bajnokságban?

„Egy sokat futó, fiatal kis csapatról van szó. Nehéz megmondani, de az biztos, nem egy Békéscsaba erősségű csapat, talán a középső házban végeztek volna. Azért említem a Békéscsabát, mert ugye velük kezdünk…“

Ezzel a horvátországi meccsel befejeződött a felkészülési meccsek sora… Készen áll a csapat a bajnokságra?

„Késznek látom a csapatot a feladatra. Mi már nagyon várjuk az első bajnokit, és nagyon szeretnénk jól kezdeni hazai pályán, mindenképp meg akarjuk verni a Békéscsabát! Mivel sok a fiatal a keretben, korán kezdtük meg a felkészülést, korábban, mint a legtöbben a bajnokságban. Úgy gondolom, mostanra összeértünk, és remélem, jól fog működni a csapat az új idényben.“

A Békéscsaba a magyar mezőny egyik legkeményebb stílusú csapata, mennyire lesz képes „harcolni” a Fehérvár?

„Mindenképpen fel fogjuk venni velük a harcot keménységben is, más különben nincs esélyünk ellenük. Határozott védekezés nélkül nem lehet meccset nyerni.“

Kovács Angéla visszavonulásával mostantól nyilván nagyobb felelősség hárul Rád, és többet várnak Tőled az edzőid. Hogyan éled meg ezt a helyzetet?

„Nagyon nagy lehetőség ez számomra. Már én is 21 éves vagyok, meg kell állnom a helyemet, és hoznom kell egy átlagosan jó teljesítményt! Mindent tőlem telhetőt meg is fogok tenni ezért.“

Ebben az idényben Lelkes Noémi lesz a váltótársad jobbszélen. Vele milyen a kapcsolatotok?

„Noével nagyon jóban vagyunk. Még talán azt sem mondhatni, hogy egészséges rivalizálás lenne köztünk, nagyon támogatjuk egymást. Más típusú szélsők vagyunk, így azt hiszem, jól ki tudjuk majd egészíteni egymást a pályán.“

Fehérvárra érkezésed óta mi az, amiben egyértelműen jobb játékossá váltál, és mi az, amiben még fejlődést vársz Magadtól?

„Talán az egy-egyezésben fejlődtem leginkább, rengeteget egy-egyezünk edzésen. Amin feltétlenül szeretnék javítani, az az emelkedésem és a védekezésem, főként a védekezésem.“

A nyáron két külföldi játékos érkezett a csapathoz, Olga Vashchuk épp melletted fog játszani a pályán, ám eddig vele meglehetősen keveset tudtatok együtt gyakorolni. Ez okozhat nehézségeket eleinte?

„Igen, épp most is külföldön van, de jövő héten már újra velünk lesz. Vele még valóban nem tudtam annyira összeszokni; lehet, ez fog némi problémát okozni az első pár meccsen, de remélem, nem így lesz. Ana már tökéletesen beilleszkedett a csapatba, Olgának kell még egy kis idő. Ana nyitott és barátságos, valamint nagyon motivált a pályán, biztosan sokat tud majd lendíteni a csapaton. Olga picit zárkózottabb, emberileg még nem volt elég időnk megismerni, de biztosan ő is nagyon aranyos lány.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP