„Mentálisan nagyon erős a csapat“ 2010.09.09.


Horváth Bernadett és Kapási Anna sérülését követően Rádl Tímea személyében egy beállóval érkezett az Alcoa FKC RightPhone Siófokra. Ticsi a mérkőzésen öt gólt szerzett, és hatvan percen keresztül mind védekezésben, mind támadásban nagyon jól teljesítményt nyújtott – a meccs után pedig a benyomásait osztotta meg velünk…

„Nehézkesen kezdtünk, már a bemelegítésnél is nehéz volt átlendülnünk a holtponton. Az első félidőben nagyon éreztem, hogy a hazai pálya minden előnyét élvezik a siófokiak, de jó csapatjátékkal tudtuk hozni a két pontot.“

Pár nap alatt négy pontot gyűjtöttetek be két nehéz meccsen. Minek köszönhető a jó forma?

„Mentálisan nagyon erősnek érzem jelenleg a csapatot; ráadásul a szombati győzelem önbizalmat is adott nekünk, ami a közeljövőre nézve is sokat segíthet a csapatnak.“

Sérüléssel bajlódtál a szezon kezdete előtt, mennyire sikerült felgyógyulnod ebből?

„Szerencsére a meccsen nem igazán éreztem, bemelegítésnél még kicsit szúrt, de háttérbe tudom szorítani, egyre jobb a bokám. Még két kezelés van hátra, onnan kezdve pedig erősítem, amennyire csak tudom.“

Szombaton a bajnokcsapatot fogadjátok. A két győzelem mekkora lökést adhat a Győr elleni meccsre?

„Nagy lökést adhat. Oda kell tennünk magunkat, küzdenünk, hajtanunk kell, és ki kell hoznunk mindent a meccsből. Alázattal, küzdve kell játszanunk minden meccsen, akárki is az ellenfél. A Győr ellen is keményen kell védekeznünk, csapatmunkával és gyors játékainkkal megszoríthatjuk őket.“

Két meccs alapján sikerült előre lépni a tavaly jellemző hullámzó formát illetően?

„Ennyiből még nem nagyon lehet megmondani, de úgy érzem, eddig a hullámvölgyeken sikerült túllendülnünk, tovább tudtunk koncentrálni, mint a tavalyi idényben. Majd meglátjuk a következő meccseken, de remélem, így folytatjuk!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP