Első meccs, első gól 2010.10.11.


A kapus Dancs Nóra mellett Sinka Jennifer személyében még egy újoncot avatott szombaton az Alcoa FKC RightPhone felnőtt csapata. A 16 éves átlövő az Újbuda elleni bajnoki hajrájában kapott lehetőséget Mihály Attilától, és Jenni rögtön az első támadás során nagyszerű átlövés-góllal hálálta meg a bizalmat.

„A múlt heti, Dunaújváros elleni meccset is végigizgultam a kispadon, most pedig nagyon örültem, hogy pályára is léphettem. Boldog vagyok, hogy megkaptam Attilától [Mihály Attila vezetőedzőtől] a lehetőséget, és remélem, tudtam is vele élni. A végén álltam be, egy nagyon jó játékot játszó csapatba. A meccs elejétől fogva nagyon együtt volt a csapat, dinamikusan, lendületesen mentünk az utolsó percig.“
 
Alig több mint egy éve kerültél Fehérvárra. Mesélj nekünk eddigi pályafutásodról!

„Dunaújvárosban Meggyes Ritánál kezdtem kézilabdázni negyedik osztályos koromban, egy héten négyszer jártam edzésre. Öt évig játszottam a 93/94-es csapatban, utána a 94/95-ös csapatba kerültem Azari Éva nénihez. Amikor elvégeztem a nyolcadik osztályt, hívtak Fehérvárra játszani, amit nagy örömmel elfogadtam. Itt a serdülő csapathoz kerültem, akiket többségében már jól ismertem a régióválogatottból, nagyon kedvesek, aranyosak voltak velem. A tavalyi alapozás végén szólt Attila, hogy menjek át az ifihez edzeni.“

Bíztál benne, hogy ilyen gyorsan a felnőtt csapatban is lehetőséghez juthatsz?

„Egyáltalán nem számítottam rá, nagyon örülök, hogy másfél év alatt ide jutottam, és szeretném a továbbiakban is megmutatni, hogy mit is tudok.“

Mennyire volt nehéz most edzésmunka szempontjából a felnőtthöz kerülni?

„Sokkal keményebb, nagyobb testű emberekkel dolgozunk, jóval keményebbek az ütközések, faultok. Egy hete már csak a felnőttel edzettem, de Attilával mindig megbeszéljük, hogy most épp az ifihez vagy a felnőtthöz kell mennem. Ő dönt mindig.“

Milyen volt a fogadtatásod a felnőttek között?

„Nagyon meg voltam illetődve az első edzéseken, de nagyon kedvesek és segítőkészek voltak velem. Minden feladatot elmagyaráznak, ha nem értek valamit.“

Átlövő poszton szerepelsz, mint Kristina Trishchuk vagy épp a válogatott Ana Amorim és Olha Vashchuk. Mennyit lehet tanulni ezektől a rutinos játékosoktól?

„Rengeteget! Edzéseken és meccseken is néztem és nézem is a mozgásukat, nagyon sok mindent el lehet lesni, és szeretnék is jó pár dolgot átvenni tőlük.“

Saját játékodat hogyan tudnád jellemezni a Téged még nem annyira ismerő szurkolóknak?

„Gyorsnak mondhatom magam a magasságomhoz képest. A védekezésemen és a lövő technikámon mindenképpen szeretnék még sokat javítani. Igazából még minden játékelemből szeretnék sokat fejlődni, így például a cselezésben, mert ez elengedhetetlen ahhoz, hogy jó eredményeket és sikereket érhessek majd el.“

Mennyire megterhelő egy meccsnapon akár három meccsen (serdülő, ifi és felnőtt) is szerepelni?

„Serdülőn Csaba bácsi [Rezsnyák Csaba] negyedóránként cseréli a csapatot; ifin változó, hogy mennyit szoktam játszani, de megpróbálom mindig a maximumot kihozni magamból.“

Milyen reményekkel tekintesz az idei évre?

„Remélem, mindhárom csapat jó eredményt tud elérni, és ebből én is ki szeretném venni a részem. Sokat kell dolgoznom és fejlődnöm. Pontos célokat nem fogalmaztam meg magamnak; nem az a legfontosabb most, hanem hogy jobb és jobb legyen az összhang a csapatnál, jobban menjen az együtt játék. Természetesen szeretnék profi NBI-es játékos lenni, szemem előtt van a válogatottság is, de hogy odáig eljuthassak egy napon, dolgozni és dolgozni kell!“

Iskolai tanulmányaiddal hol tartasz?

„Most vagyok a Kodolányi János Középiskolában 10. osztályos, öt évfolyamos gimnáziumba járok. Tanulmányaimat sem szeretném elhanyagolni a sport mellett.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP