A közelmúlt emlékezetes csatái 2010.10.18.


Szerdán igazi rangadót játszik Debrecenben az egyaránt tízpontos DVSC-Korvex és az Alcoa FKC RightPhone! A két csapat bajnoki meccsein az elmúlt hat szezonban négy fehérvári és nyolc debreceni győzelem született. Mihály Attila tanítványai azonban már megmutatták idén, hogy képesek dacolni a közelmúlt statisztikájával.

Az elmúlt hat szezonban 14 tétmérkőzést – 12 bajnoki mellett két kupameccset – vívott egymással a DVSC és az Alcoa, és míg 2004 ősze és 2007 tavasza között a fehérváriak örülhettek többször (öt győzelem mellett csak két vereség), az utóbbi három év egyértelmű debreceni fölényt mutat, hiszen mind a hat bajnokin a Loki hagyta el győztesen a pályát, és a Székesfehérváron, MK-mérkőzésen született döntetlen is a DVSC továbbjutását jelentette. Az alábbiakban az elmúlt évek fehérvári szempontból legemlékezetesebb összecsapásaira tekintünk vissza:

2004. szeptember 15-én rögtön az első fordulóban Debrecenbe kellett utaznia a Cornexi-Alcoának, és mint az idény végén kiderült, a nyitómeccsnek kulcsszerepe volt az alapszakasz végeredményében. A mérkőzés elején 7-2-re elment a Cornexi, a hazaiak azonban feljöttek, és a félidőben már 14-12-re vezettek. A második játékrészben főként Sugár Tímea bravúrjainak köszönhetően fordítani tudtak, és 27-25-re nyertek a fehérváriak, akiknél Vámos Boglárka öt góljával a csapat legeredményesebb játékosa volt. A győzelem nemcsak a következő hetekre adott lendületet – a Cornexi sorozatban nyolc nyert meccsel kezdte az idényt – hanem a végelszámolásnál is döntőnek bizonyult: 22 forduló után a fehérváriak két ponttal előzték meg a DVSC-t, és jutottak negyedikként a rájátszás felső házába.

Bő egy évvel később látogatott újra Debrecenbe a Cornexi-Alcoa, és az a meccs teljesen más szempontból maradt emlékezetes… Az 56. percben még két góllal vezettek a vendégek, ám időntúli hetessel mégis a Loki nyerte a meccset 28-27-re. Az események ekkor még nem értek véget: az utolsó négy percben a hazaiak javára öt hétméterest ítélő bírópárost a meccsen mutatott teljesítménye miatt az MKSz hosszabb időre eltiltotta.

Már tavasszal, pontosan 2006. március 8-án lehetőség nyílt arra, hogy a Cívisvárosban vágjon vissza a Cornexi az októberi vereségért. A Magyar Kupa negyeddöntőjében is a végeletekig szoros meccset vívott egymással a két rivális. A fehérváriak Tápai Szabina vezérletével az utolsó percekben vették át a vezetést, és nyertek 22-21-re.

„A mai sikerben óriási szerepet játszott a védekezésünk, amihez párosult egy jó kapusteljesítmény is. Támadásban is hihetetlen energiával, fegyelmezetten küzdöttek a lányok, és jól működött a kispad-pálya közötti kommunikáció is. A találkozón végig jól tartottuk magunkat, a végjátékban pedig kiváló egyéni teljesítményeket láthattunk. Egy lelket erősítő és komoly harcon vannak túl a lányok, amivel bizonyítottak önmaguknak is.” – nyilatkozta a meccs után Siti Bea, aki ekkor már új szerepkörében, technikai igazgatóként segítette a csapatot.

A 2006/2007-es szezonban mindkét bajnokin hazai győzelem született; a tavaszi utolsó alapszakasz-fordulóban elért 29-27-es fehérvári diadal értékét növeli, hogy nyolcgólos hátrányból fordított Vura József csapata, és a megszerzett két ponttal a tavaszi félévet az NBI legeredményesebb csapataként zárta a Cornexi-Alcoa.

A 2007. március végi összecsapás óta az Alcoa FKC-nek mindössze a tavaly nyári Fradi-kupán sikerült legyőznie a DVSC-t, míg az elmúlt három év bajnoki mérkőzésein rendre debreceni győzelem született. Tilinger Tamaráék azonban idén már bizonyították, hogy a mostani FKC-nál nem oszt, nem szoroz a közelmúlt statisztikája: a Békéscsabát például sorozatban hét elveszített párharc után győzték le a első fordulóban …

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP