Edzői nyilatkozatok 2010.10.21.


A szerdai mérkőzés után érthető volt Köstner Vilmos elégedettsége és Mihály Attila csalódottsága. A DVSC-Korvex vezetőedzője a csapata dinamikáját és szellemes támadó játékát emelte ki a vártnál biztosabb győzelem okaként. Az Alcoa FKC RightPhone mestere bízik abban, hogy az ezúttal mutatott gyengébb teljesítmény dacossá teszi a játékosait és őt magát is, így még nagyobb erővel készülnek majd a következő feladatokra.

Köstner Vilmos, a DVSC-Korvex vezetőedzője:

„Nagyon jó dinamikus játékot mutatott a csapatom hatvan percen át; látszott, hogy kiváló erőben van a társaság. Olykor a dinamika még az észt is fölülmúlta, mert időnként kicsit fejetlenül rohamoztunk, amikor érdemesebb lett volna megállnunk, lásd [Bogdanovics] Anna sérülésekor. Az a sérülés is egy nagyon dinamikus mozgásból történt; hirtelen megállt, aláfordult a bokája, ami egyébként is sérülékeny. Több olyan befejezést láttam, amikor elkapta a hév a csapatot, annak viszont örülök, hogy ilyen menetelés és terhelés közben is ilyen hozzáállást és lendületet tapasztaltam.“

Mik voltak a fölényes győzelem okai?

„Azt hiszem a különbség a lendületből, az erőnléti különbségből és a játékban való képességbeli különbségekből fakad. Nagyobb különbségű győzelmet arattunk, mint gondoltam, a Fehérvárt hamar megtörtük, nagyon kellett hozzá Kiss Évi jó teljesítménye, a védett, szerzett labdákból lerohanásokból gyakorlatilag eldöntöttük a találkozót, de felállt fal ellen is láttam szellemes megoldásokat. Összességében elégedett vagyok a csapattal.“

Orbán Anna sérülése mennyire tűnik komolynak az első jelek alapján?

„Anna bokája sérülékeny, szalagja beszakadt és megnyúlt már régebben is. Reméljük, csak egy megnyúlásról van szó most is. Ha így van, akkor fizikoterápiával, mágnesággyal rendbe lehet hozni vasárnapig, de ha akkor még nem is játszik, akkor is azt gondolom, hosszabb távra nem fog kiesni emiatt. Nagyon fontos a csapat egészsége, ezért holnap egy úszás, gyúrás, masszázs, kis mozgással lesz csak a feladat a regenerálódás érdekében.“

A Lipcsében remeklő Triffa Ági ma nem jutott szóhoz, ennek mi volt az oka?

„Mindenképpen Évit akartam ma védetni, mert nagyon fontos, hogy a két kapust tűzben tartsuk. Tréfi kiválóan védett a két BL-meccsen, ahol kb. 80%-ban ő volt pályán, Évike pedig csak keveset játszott a Hypo és a Lipcse ellen. Ma megadtam neki az esélyt, ő pedig megmutatta, hogy jó kapus. Egyébként Tréfinek van egy kisebb, nem komoly sérülése, így jól jött neki a pihenő, ráadásul Évi önbizalmát is erősíti a mostani jó teljesítménye.“


Mihály Attila, az Alcoa FKC RightPhone vezetőedzője:

„Ma hiányzott a „játék“ a játékunkból! Nagyon egyéni játékot játszottunk, nem mutattunk igazi csapatteljesítményt. Sajnos nem sikerült megvalósítanunk azt, amivel készültünk, bizonytalanná váltunk, és ez a védekezésünkre is kihatott.

Még a bemelegítéskor megsérült Trimmel Brigitta, majd a meccs legvégén Szikora Melinda is. Mit lehet róluk tudni egyelőre?

„Mindketten bokasérülést szenvedtek, elsőre úgy tűnik, hogy Brigié komolyabb, de még nem látta őket orvos, így nem tudok pontosabbat mondani.“

Milyen hatása lehet a mai, súlyosabb vereségnek az eddig a pontokat kiválóan gyűjtögető csapat lendületére?

„Egy ilyen eredmény dacossá tud tenni egy csapatot, akárcsak engem, mert én úgy gondolom, ennél többet tudunk, jobban tudunk játszani, harcosabban tudunk védekezni. Tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy az alapszakasz mind a 22 mérkőzésén küzdeni kell, harcolni kell és hajtani kell. Egy ilyen kaliberű csapat, mint a Debrecen, könyörtelenül kihasználja a hibáinkat, ahogy azt ma meg is tapasztalhattuk.“

Jövő pénteken lesz a következő mérkőzés, addig hogy alakul a csapat programja?

„Holnap kicsit regenerálódunk, pénteken egyet edzünk, a hétvégét pihenéssel, regenerálódással töltik a lányok, és átgondolják az előttünk álló feladatok rájuk eső részét. Hétfőtől gőzerővel készülünk a Fradira.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP