Edzői nyilatkozatok 2010.10.30.


A remek teljesítményt nyújtó FTC-Jógazdabank vezetőedzője, Elek Gábor érthetően büszke volt csapatára, de szerénységre intett. Véleménye szerint ez egy tipikusan olyan meccs volt, amikor „egy csapatnak minden sikerül, az ellenfelének pedig semmi“. A Fradi mesterének barátja és fehérvári kollégája, Mihály Attila megmagyarázhatatlannak nevezte tanítványainak fejetlenségét, ami a súlyos vereségéhez vezetett hazai publikum előtt.

Elek Gábor, az FTC-Jógazdabank vezetőedzője:

„Egyértelműen tartottunk ettől a mérkőzéstől. Múlt héten volt egy az eredményt tekintve sikeres, ám a játék képe alapján nagyon gyenge mérkőzésünk. Ezért most sok energiát megmozgattunk, hogy meg tudjuk oldani ezt a taktikailag komolynak tűnő feladatot. Vannak ilyen mérkőzések, amikor egy csapatnak minden sikerül, az ellenfelének pedig semmi. Ez a 17 gól nem tükrözi hűen a két csapat közötti különbséget, csak egyszerűen ma mentálisan, morálisan erősebbek voltunk a Fehérvárnál, valamint védekezésben és kapusteljesítményben is.“

Az utóbbi években itt mindig a Fehérvár nyert, emiatt lehetett különösebb bizonyítási vágy csapatodban?

„Nem hiszem, hogy ez közrejátszott abban, hogy ilyen magabiztosan tudtunk győzni. Elsősorban az volt fontos, hogy elmúlt hét mérkőzésünkből a siófoki kivételével mindig előnyt adtunk ellenfelünknek a gyenge kezdésünkkel; most ez volt az, amire nagyon rákészültünk, hogy elején megpróbáljunk előnyhöz jutni, és megtörni a Fehérvárt. Ez azért 100%-ig nem sikerült, mert nem törtek meg olyan gyorsan, ám a második félidő elején sikerült megtörni az ellenállásukat.“

Szerdán a DVSC-t fogadjátok, mit vártok attól a meccstől?

„Szeretnénk győzni, amihez ez a mai siker lökést adhat. Most kell nagyon szerénynek maradnunk, rákészülnünk a következőkre. A Debrecen elleni meccs számunkra nagyon fontos, mindenképp győzelmet várok el a csapattól. Ha ilyen fegyelmezetten tudunk játszani, akkor sikerülhet is.“


Mihály Attila, az Alcoa FKC RightPhone vezetőedzője:

„Gyáván, szétesően, egyáltalán nem csapatként játszottunk, amit nem tudok hova tenni azok után, hogy voltak jó meccseink. Ez is a mi csapatunk. Nincs erre a fejetlenségre magyarázat.“

Mik voltak a nagy különbség okai?

„Amit szerettünk volna, annak nyomait sem láttuk. Agresszív, kemény védekezéssel készültünk, és hogy támadásban szélesen játszunk. Hol elől, hol hátul bizonytalankodtunk, és saját magunkat löktük sírgödörbe a bizonytalanságainkkal.“

Szerdán újabb nagyon nehéz meccs, a Veszprémhez látogattok a Magyar Kupában…

„El kell számolnunk a lelkiismeretünkkel, túl kell lépnünk ezen a mai meccsen. Számomra is le kell ülepedniük a dolgoknak, ilyennel még nem találkoztam edzőként.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP