Edzőmeccset játszottunk az Érd ellen 2010.12.10.


Az Alcoa FKC RightPhone teljesen felforgatott csapattal fogadta edzőmérkőzésen az Érdet, és tartalékosan is egy góllal jobbnak bizonyult a vendégeknél. A meccsről – melyen Ana Amorim egy sikeres hétméteres erejéig tartózkodott a pályán, Horváth Betti volt a kezdő balátlövő, valamint Csákovics Nóra és Kerekes Kriszti személyében újoncokat is avatott a felnőtt csapat – a fehérváriak vezetőedzőjét, Mihály Attilát kérdeztük.

„Nagy kedvvel, elég alázatosan kézilabdáztunk, egy olyan felállásban, amiben még soha sem játszottunk. Turcsányi Kriszti, Gazdag Kitti voltak a balszélen, Horváth Betti volt a balátlövő, Zsigmond Vivi irányított, Kuhinkó Vivi a jobbátlövő, Lelkes Noémi és Azari Fruzsi voltak a jobbszélen, Rádl Ticsi pedig a beállós – gyakorlatilag ennyien voltunk! Jót küzdöttünk, arra jó volt mindenképp ez a mérkőzés, hogy lássam, van bennünk potenciál, de nagyon sokat kell dolgoznunk. Az eredménnyel nem kell foglalkozni és nem is szabad belőle következtetéseket levonni, hivatalosan nem is számoltuk. Agresszívak voltunk, felvettük az Érddel a versenyt. Ez volt a lényeg.“

A sok hiányzó visszatérése mikorra várható?

„Vincze Meli és Olha Vashchuk az Európa-bajnokságon szerepel. Ana Amorim, ha minden jól megy, jövő héttől „beszállhat a buliba”, ő már most is edz, de sem felugornia nem szabad, sem testi kontaktust nem végezhet, ezek nélkül kézilabdát nehéz játszani… Trishchuk Kristának a tegnapi edzésen begyulladt az achillese, négy napra pihenőt kapott. Ezért álltunk ki ennyire fölkevert felállásban. A lehetőséghez jutó fiatalok – nem tudom, talán azért-e mert nem volt tétje a dolognak – hibákkal ugyan, de nagyon elszántan és koncentráltan játszottak. Bár mind támadásban, mind védekezésben még sok hibát produkálunk, helyenként jó volt látni a teljesítményüket.“

Miként alakul a felkészülés a folytatásban?

„A héten még egyet edzünk, jövő héten két edzőmeccsünk lesz, kedden megyünk Érdre, majd pénteken Siófokra. Reményeink szerint ezeken Trishchuk és Amorim már ottlesznek, viszont Kuhinkó Vivien és Zsigmond Vivien már nem lesznek velünk szerdától, mert elmennek Nyíregyházára a junior válogatotthoz. Ha az ukránok számára nem jól alakul az EB, akkor Vashchukot is visszakaphatjuk kicsit korábban. Így majd valamelyestt komplettebben tudunk készülni a tavaszra.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP