Csörgőlabda: ámulatba ejtő sport 2010.12.18.


Jótékonysági akció keretében csörgőlabdások vették bírtokukba a Köfém Sportcsarnokot a múlthéten. A magyar csörgőlabda válogatott bemutatót tartott, majd Székesfehérvár sportklubjai egy torna keretében próbálhatták ki a játékot. Az Alcoa FKC RightPhone csapatát képviselő Rádl Timi, Lelkes Noémi, Cziráky Fanni és Gzadag Kitti a minibajnokság második helyét szerezte meg. A különleges sportélményről Fanni osztotta meg velünk benyomásait.

„Szombat [múlt héten] reggel csörgőlabdázni mentünk a Köfém Sportcsarnokba egy vak fiú és a velencei gyermekotthon megsegítésére. Nem tudom, ki mennyire ismeri a csörgőlabdát, számunkra ismeretlen volt addig. Teljesen bekötött szemmel egy csörgő labdát kell vetődéssel és hasonló mozdulatokkal megfogni, majd gurítani a másik kapujára. Lelkes Noémi, Gazdag Kitti és Rádl Ticsi volt ott rajtam kívül a csapatból. Nagyon nehéz lenne megmondanom, hogy közülünk kinek ment a legjobban, mert egy csapatban három ember van, így egy ember mindig kimaradt, de én mindkétszer játszottam, ezért sajnos nem láttam semmit a meccsekből. Mindannyian tisztességesen harcoltunk, lelkesítettük egymást. Azt hogy az ember gólt szerez, csak abból lehet tudni, hogy hányat sípolnak, illetve nagyon tapsol a közönség. Csak elgurítjuk a labdát teljesen vakon, aztán majd lesz valami…“

Milyen élményt jelentett ez a sport megismerése?

„Óriási élmény volt, teljesen meglepődve álltunk. Vak emberek – a válogatott is itt volt – olyan dolgokat csináltak, mintha strandkézi lett volna, pörgésből gurították a labdát, nagyon gyorsan játszottak. Ámulatba ejtő sport számomra.“

Mekkora sikerrel próbáltátok ki a csörgőlabdázást?

„A második helyet szereztük meg, sajnos a döntőben alulmaradtunk az öttusázókkal szemben, 6-5-re kikaptunk tőlük, a jégkorongozókat azonban legyőztük 3-2-re.“

Úgy tudjuk, Te a krikett nagy rajongója vagy, ennek pedig van egy vak verziója…

„Igen, krikettezem is. Annyi a különbség a vak és a rendes krikett között, hogy a rendesben felülről jön a labda a dobásnál, a vaknál pedig lentről érkezik, és egy pásztázó ütő mozdulatot végez az ütő játékos – nagyon megnézném élőben ezt a vak játékot. Roppant bonyolult ütni rendesen is, nemhogy vakon. Nagyon furcsa volt, amikor bekötötték most a szemünk a csörgőlabda alatt. Elvileg játék közben beszélni sem lehetne, nekünk ezt most hagyták, de a vonalak alapján a tájékozódás nagyon nehéz.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP