Egy újonc és egy rutinos juniorválogatott 2010.12.22.


A hétvégén a juniorválogatottal Nagybányán szerepelt az Alcoa FKC RightPhone két játékosa. A négycsapatos tornán – az FTC és a házigazda Stiinta Baia Mare felnőttjei mögött, illetve a román juniorválogatott előtt – harmadik helyen végzett magyar nemzeti csapatban először szerepelt a 17 éves Kuhinkó Vivien (akit a Baia Mare ellen a meccs legjobbjának választottak), míg a nála egy évvel idősebb Zsigmond Vivien már évek óta tagja a korosztályos válogatottaknak.

Kuhinkó Vivien: „Mindenki jól fogadott, kedvesek voltak a csapattársaim, már odafelé a buszon is sokat beszélgettünk. Edzésen kerültünk inkább közel egymáshoz, amikor a feladatoknál nagyon segítőkészek voltak.“

Milyenek voltak a meccsek?

„A Fradi és a Nagybánya felnőtt csapata teljesen más szint volt testsúlyban, valamint rutinban is, és sokkal összeszokottabbak is nálunk.“

A Nagybánya ellen mégis jól helytálltatok, csak két góllal kaptatok ki, Téged pedig a mérkőzés legjobbjának választottak meg!

„Ezen a második meccsen megkaptam a bizalmat, irányítóban kezdtem, és nem volt gond a figurákkal sem, mert nálunk [az FKC-ben] is hasonlóak vannak. A különdíjnak nagyon örültem! Azt gondolom, hogy amiért mentem, azt sikerült megvalósítanom: szerettem volna bizonyítani, hogy nem véletlenül kerültem a keretbe; úgy érzem, ezt sikerült is megmutatnom a második meccsen. Remélem, a későbbiekben is számítanak rám.“


Zsigmond Vivien: „Igaz edzőváltáson esett át a csapat, de továbbra is nagyon jó hangulat volt a válogatottnál. A játékosok maximálisan elfogadják a két új edzőt, teljes mértékben tiszteletben tartva, amit mondanak.“

Ugyanazon a poszton vesz számításba a Gyurka-Golovin páros is, mint korábban Papp György?

„Igen, továbbra is jobbátlövőben és irányítóban számoltak velem az erdélyi meccseken. Az első napon, a Fradi ellen körülbelül félórát játszottam, míg a másodikon, a Nagybánya ellen kb. 50-55 percet töltöttem a pályán. Az utolsó találkozón, a román juniorok ellen azonban nem állítottak be.“

A három lejátszott mérkőzés alapján a játékstílusban tapasztaltál változást?

„Ezt még korai megmondani. Vannak olyan játékosok, akik nagyon régóta együtt játszanak, de jött pár új ember is. Egyelőre talán a védekezésen érzékelhető némi változás, ebben azt hiszem, erősebbek leszünk az újakkal.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. február
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP