A fiatalok döntöttek 2011.01.24.


Az Alcoa FKC RightPhone ugyan a vártnál szorosabb csatában győzte le az UKSE Szekszárdot, a fiatalok játéka örömmel tölthette el nemcsak Mihály Attilát, de a fehérváriak szépszámú szurkoló táborát is. Vincze Melinda és Rádl Tímea mellett a sérült, beteg és rosszabb formát kifogó alapemberek helyét átvevő, többségükben sajátnevelésű, 17-21 éves játékosok vezették sikerre a csapatunkat!

„Nehéz mérkőzésre készültünk, és az is lett belőle. A meccs történetéhez hozzátartozik, hogy Olha Vashchukot az öltözőből mentő szállította el a bemelegítés előtt egészségügyi problémák miatt, Trimmel Brigi belázasodott. Ana Amorim pedig a második félidő elején bokasérülést szenvedett, aminek mértékét jelenleg még nem tudjuk.

Végig szoros volt a meccs, amit egy olyan felállású csapat döntött el a javunkra, akik idáig nagyon keveset játszottak, így ez külön öröm volt számomra. A küzdőszellem alap, de a fiatalok ezen felül a jó teljesítményükkel tették emlékezetessé ezt a mérkőzést. Bízom benne, hogy emiatt mostantól több önbizalommal fogják végezni a munkájukat, és tudok rájuk számítani a további mérkőzéseken is.“

Csütörtökön Újvárosba látogattok. Ott mire lehet számítani?

„Olha valószínűleg rendben lesz addigra, de Ana játéka kérdéses. Azok a meghatározó játékosok, akik ma pályára léptek, lényegesen többet kell nyújtsanak Dunaújvárosban, mint ma tették, mert igen gyenge teljesítményt nyújtottak egy kivétellel.“

Mi lehet döntő a megyei rangadón?

„Nagyon fontos, kulcsfontosságú az NBI-ben, hogy tudjuk-e játszani saját játékunkat, végre tudjuk-e hajtani azt, amit meg tudunk csinálni. Kemény védekezés és kreatív, gyors támadójáték a mi erényünk. Ezt megvalósítva bátran mehetünk Dunaújvárosba, de a mainál jelentősebb koncentráltabb játékra van szükségünk az eredményességhez!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP