Edzői nyilatkozatok 2011.01.28.


A csütörtöki Fejér megyei rangadó után Kiss Szilárd úgy érezte, hogy játékosainak már a mérkőzés korábbi fázisában el kellett volna dönteniük a meccset. Mihály Attila a kevés lőtt gólok és a hullámvölgyek miatt volt elégedetlen. Ugyanakkor mindkét vezetőedző hangsúlyozta a járványnak a mérkőzés színvonalát befolyásoló hatását, és mindezek ellenére a játékosok becsületes igyekezetét.

Kiss Szilárd, a Dunaújvárosi REK vezetőedzője:

„Már előbb is eldönthettük volna a mérkőzés sorsát, de örülünk annak, hogy a végén ez sikerült. A Fehérvárból egy kulcsember, Kristina Trishchuk hiányzott betegség miatt, de hozzá kell tennem, hogy nálunk is Balogh Beatrix és Radulovics Bojana nagyon kevés edzésszámmal játszotta ezt a mérkőzést. Beától nagyon komoly és nagy gesztus volt, ilyen sérült lábbal felvállalni a játékot. Mindkét csapatban sok volt a beteg, ami rányomta a bélyegét a mérkőzés színvonalára, de becsületesen küzdött mindenki.“

A folytatásban felsőházi csapatokkal mérkőznek, Debrecen, Fradi, majd Vác. Milyennek ítéli meg esélyeiket ezeken a meccseken?

„Azon is múlik, hogy Bojana milyen edzettségi szintre kerül, hiszen most csak három edzés van mögötte. Bea pedig gyógyuljon meg! Három olyan meccs jön, amin nem igazán mi vagyunk az esélyesek, de megpróbálunk mindent megtenni a bravúrért.“


Mihály Attila, az Alcoa FKC RightPhone vezetőedzője:

„Voltak időszakok, amikor kifejezetten jól játszottunk, és méltó ellenfelei voltunk a hazaiaknak, de sajnos több hullámvölgyünk is volt, ezért reális a vereség. Örülök, hogy harminc gól alatt tudtuk tartani az Újvárost, de a 22 lőtt gól nagyon kevés. Ahogy elmondtam az öltözőben is, a pozitívumokat a játékosaim raktározzák el, és merítsenek erőt belőle a folytatáshoz, a negatívumokat pedig Siti Beával és Sugár Timivel mi raktározzuk el…“

Sok a sérült és beteg. Milyen állapotban vannak most?

„Rádl Tímeának tegnap 39 fokos láza lett edzés után, ezért nem kockáztattuk meg a játékát. Kristina Trishchuk középfülgyulladása miatt, orvossal konzultálva hoztuk meg a döntést, hogy a mai mérkőzést kihagyjuk. Ana Amorim a Szekszárd elleni mérkőzésen szenvedett bokasérülést. Ha minden ideálisan alakul, a jövő heti kupamérkőzésen, Mohácson már mind rendelkezésemre állhatnak majd.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP