„Mindenhol teljesítenem kell“ 2011.02.06.


Mások jártak élen a góllövésben, nem az ő nevéhez fűzödtek a leglátványosabb megoldások, mégis jelentős szerepe volt a szombati, Újbuda TC elleni győzelemben… Horváth Bernadett nagyon hasznos tagja volt ezúttal is az Alcoa FKC RightPhone csapatának – akár a számára megszokott beálló pozícióban, akár átlövőben, illetve hátul kettes vagy hármas védőként kapott feladatot Mihály Attilától.

„Nagyon nehezen indult számunkra a mérkőzés. Megmondom őszintén, hogy könnyebb összecsapásra számítottam, ám az Újbuda nagyon felszívta ma magát. Nálunk ugyanakkor sok a beteg, ami miatt kicsit legyengült a csapat. Szerencsére azonban a két pontot sikerült begyűjtenünk, aminek nagyon örülünk.“

Sok féle feladatot kellett ma megoldanod a pályán, mind támadásban, mind védekezésben sokat variáltatok. Mennyire voltál elégedett Magaddal?

„Mehetett volna jobban is, most így sikerült. Régebben irányító-átlövő voltam és most [Mihály] Attila is időnként, ha a szükség megkívánja, bevet ezeken a posztokon. Mindenhol teljesítenem kell, ez a feladatom. Akár balátlövőként, akár irányítóként, védekezésben kettes vagy hármas pozícióban szerepelve is a csapat segítségére kell lennem.“

A hét közepén kupameccsetek is volt… Mennyire van a társaság a betegséghullám miatt kifáradva?

„Nagyon úgy érzem, hogy ez az influenzajárvány eléggé megtörte a csapatot. Reméljük, rövidesen mindenki kigyógyul belőle. szerencsére most két hét szünet jön, ezalatt utolérhetjük magunkat. 19-én a Debrecent fogadjuk, ami egy nagyon fontos mérkőzés lesz!“

A Bajnokok Ligájába is belekóstoló DVSC ellen milyen célokat tűzhet ki most az FKC?

„Senkit nem fogadunk feltartott kézzel, szerintem őket is kemény meccsre kényszerítjük, és remélem, hogy még nyerünk is! Bízom a csapatomban, nagyon szeretnénk nyerni!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP