Ha Bogi kicsit csúnyábban néz… 2011.02.21.


A Köfém Sportcsarnok közönségét nagyon szép élménnyel ajándékozta meg az Alcoa FKC RightPhone a DVSC-Korvex legyőzésével. A „gálaelőadás“ egyik főszereplőjének a csapatát remekül mozgató Bízik Boglárka bizonyult, aki szerint egyszerű volt a dolga: edzői ellátták a megfelelő utasításokkal, társai pedig a pályán segítették. Utóbbiak irányításának is megtudtuk a titkát…

Bízik Boglárka: „Nagyon összeszedettek voltunk, ez nagyon sokat számított. Meg szerettük volna mutatni mind a vezetőségnek, mind szurkolóinknak, hogy mire vagyunk képesek.“

Megmutattátok, hiszen legyőztétek a második legjobb magyar csapatot, korábban viszont előfordultak kisiklások is... Hol van akkor a reális helye a Fehérvárnak a magyar mezőnyben?

„Nehéz ezt megmondani, nem is akarok erre válaszolni most, hiszen folyik még a bajnokság, majd a végén meglátjuk. Azt gondolom azonban, hogy a hátralévő meccsekre ugyanilyen mentalitással fogunk már mindig kimenni.“

Nagyszerű teljesítménnyel járultál hozzá a győzelemhez!

„Ha kapok lehetőséget, megpróbálok vele élni. A csapattársaim segítettek, Kicsi [Siti Bea] és [Mihály] Attila utasításait követtem, és így nem volt nehéz.“

Elég korán jelentős előnybe kerültetek. A meccs melyik szakaszában merted elhinni, hogy tényleg itthon tartjátok a pontokat?

„Csak az 59. percben mertem biztosra venni, bár már az utolsó tíz percben is egyre jobban éreztem. Valamikor az ötvenedik perc táján meg is kérdeztem Krista Trishchuktól, hogy meg van-e a meccs? Ő azt felelte igen, én pedig elhittem neki!“

Újabb nehéz meccsek várnak Rátok, rögvest szombaton az FTC otthonában. Lehet-e keresnivalótok a Népligetben, ahol már évek óta nem termett babér a Fehérvárnak?

„Nagyon remélem! Ideje lenne már, mert az őszi tévés meccsen itthon, valamint az előző szezonban idegenben is csúnyán leégtünk ellenük! Nagyon oda kell tennünk magunkat, meg kell mutatnunk, hogy az véletlen volt, nincs ilyen hatalmas különbség közöttünk. Követnünk kell az edzők útmutatásait, összeszedetten, nagy akarattal kell játszanunk!“

Most már hónapok óta hiányzik a csapatból Tilinger Tamara. Mennyire nehéz teher Számodra őt helyettesíteni?

„Egyáltalán nem érzem annak; amíg Tami nem volt sérült és most is ugyanúgy megyek fel a pályára. Nincs rajtam különösebb nyomás, hiszen ha nekem nem megy, akkor is vannak még páran a keretben, akik bevethetők, Ana [Amorim] vagy Zsigmond Vivi is tud irányítani.“

Az irányító egy kiemelten fontos poszt. Mennyire hallgatnák Rád a többnyire Nálad idősebb csapattársaid?

„Ebben mindenképp tapasztalok változást. Sőt, azt is mondhatom, régebben nem igazán mertem rájuk szólni, de most már szóvá teszem, ha nem azt csinálják, amit én mondok. Rájuk szólok, vagy csak kicsit csúnyábban nézek, és máris azt csinálják, amit kérek!“ :)

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. július
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP