A győztes gól szerzője 2011.03.06.


Azari Fruzsina négy góljából hármat a második félidőben szerzett, és azok közül is a legfontosabbat az 59. percben – amint bő egy perccel később kiderült, ez a találat az Alcoa FKC RightPhone győzelmét jelentette a Syma Váci NKSE ellen. A 21 éves jobbszélsőnek a szombati nem az első „győztes gólja“ volt az FKC-ben: egy éve az FTC ellenit is Fruzsi szerezte.

Mondhatjuk, hogy a specialitásod a győztes gólok belövése a rangadókon?

„Ezt azért nem mondanám, de megint nagyon jól jött ki a lépés, aminek nagyon örültem. Nagyon hajtós, futós kis meccs volt, igazából nem a védekezésen volt ma a hangsúly; jól elfáradtunk!“

Mi volt az a kis plusz, ami a Ti javatokra billentette a mérleg nyelvét?

„Szikora Meli a végén nagyon jókat fogott, és talán a gyors indításaink pontossága volt még a leginkább döntő.“

Vaszari Virággal, majd Kirsner Erikával kellett ma felvenned a párharcot. Mennyire vagy elégedett saját teljesítményeddel?

„Viri és Erika is többször odajött velem egy-egyezni; úgy gondolom, ha nem is száz százalékosan, de több kevesebb sikerrel megoldottam ellenük a feladatom.“

Érdre már úgy utazhattok jövő héten, hogy biztos a középházi szereplésetek.

„Az Érd nagy mumus, mert itthon kikaptunk tőlük, ami talán az egyetlen igazi bravúrjuk volt ebben az évben. Össze kell szednünk magunkat, és koncentráltan kell játszanunk, mert mindenképpen győzni megyünk hozzájuk! A jó védekezésre nagy hangsúlyt kell fektetnünk, mert ebből lehet építkezni támadásban.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP