„A Csapatért, Bettiért és magamért“ 2011.03.27.


A szombati, Veszprém Barabás KC elleni győztes mérkőzésen Rádl Tímea volt a „meccs embere“. Az Alcoa FKC RightPhone csapatkapitánya Horváth Bernadett sérülése után egyedül maradt beálló poszton, szinte hibátlanul – hat gólt szerezve és remekül védekezve – megoldotta a feladatát, és kulcsszerepet játszott a fontos siker elérésében.

„Az mindig sajnálatos dolog, ha valakinek azután kell beállnia, hogy csapattársa megsérült. Bizonyítani akartam, és megcsinálni a feladatom a Csapatért és Bettiért, valamint nem utolsósorban magamért is.“

Magabiztosnak mondható a győzelmetek. Miben érezted feltétlenül jobbnak a Fehérvárt a Veszprémnél?

„Amikor végigjátszottuk a játékainkat, védekezésben pedig összpontosítottunk, akkor jól ment a csapatnak. Én a koncentrációban láttam ma a két csapat között a főbb különbséget; voltak ugyan pillanatok, amikor kicsit lejjebb adtunk, de rögtön észhez is tértünk, amikor kicsit szorosabbá vált a meccs.“

4-8 után, egy korai időkérést követően fordult javatokra a játék képe...

„Nagyon kellett ez az időkérés, mert át kellett lendülnünk egy holtponton. Bealudtunk az elején, álmoskásan kezdtük a meccset, ennek nem tudom mi volt az oka, de a lényeg, hogy időben észhez tértünk, és megszereztük a pontokat.“

A meccs során volt egy nagyon kemény ütközésed a pályán...

„Nagyon fájdalmas találkozás volt, és én igen szabálytalannak éreztem, de tudtam, hogy talpra kell állnom, és folytatnom kell a játékot. Megígértem a papámnak is, aki most beteg, hogy lövök gólt a kedvéért, ez is éltetett. Sikerült betartanom az ígéretem, hála az égnek!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP